Kézilabda
Szőke Szonja

Összeverekedett Hajós Alfréddal, aztán megnyerte az olimpiát (LAPSZEMLE)

Publikálva: 2020.02.08 Frissítve: 2020.02.07 MTK Budapest

Az első magyar olimpiai bajnok birkózó, Weisz Richárd amilyen erős, olyan nehéz természetű volt, egyszer még Hajós Alfréddal is összeverekedett egy cikk miatt. Később, a háború után az ő lakásán alakult újjá az MTK.

Weisz Richárd 1903-ban, első próbálkozásra megnyerte a középsúlyúak első birkózó bajnokságát, és súlyemelésben is a legjobb lett. 24 éves volt ekkor, a nyers erő mintaképe. A modora hasonlóan nyers volt, heves vérmérsékletére jellemző, hogy 1903-ban összeverekedett Hajós Alfréddal.

A hét évvel korábban olimpiai bajnok Hajós a Sport Világ főmunkatársa volt akkoriban, és éppen a súlyemelésről tudósított, amikor azt írta Weiszről, hogy pózol, ami cseppet sem igazolja szerénységét.

Az érintett emiatt felkapta a vizet, és szeptemberben az MTK Csömöri úti pályájára ment, társai ugyan próbálták lebeszélni a hívatlan látogatásról, de mindenképp elégtételt akart venni Hajóson.

Szeméremsértő kifejezéssel beszólt Hajósnak, aki erre hirtelen felindulásból az arcába ütött. Weisz dühösen Hajósra rontott, miközben mind a ketten egyensúlyukat veszítve, a tribün lépcsőin legurultak. A két atlétát elválasztották egymástól, Weisz Richárdnak pedig, kinek az orra törött be, a mentők nyújtottak segélyt” – számolt be az esetről a Magyar Nemzet.

A teljes cikket IDE kattintva olvashatják.

Kövess minket
MTK Hírlevél

Ne maradjon le egy eseményről sem!
Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Csatlakozz RSS csatornáinkhoz és értesülj azonnal a legújabb hírekről, érdekességekről egy gombnyomásra!