Kézilabda
Török Lilly

Nem történt semmi, csak csúnyán kikaptak

Publikálva: 2015.04.18 Frissítve: 2015.04.19 Röplabda

A női röplabda NB I-ben a 9-12. helyért: Budaörsi DSE – MTK-Budapest 3-0 (21, 26, 14). Ennek ellenére minden maradt, ahogy volt: 9. az MTK Budapest.

– Ha tétje lett volna, akkor másképpen alakul – sopánkodott a budaörsi estébe kilépő szurkoló a mérkőzés után, melynek első játszmájában az MTK Budapest 19-ig vezetett, bár az kétségtelen, hogy nagy pontkülönbség nem alakult ki a csapatok között. 19-19-nél azonban megfordult szél, és a hazaiak vették át az irányítást, és vitték el a szettet.

A második játszmában inkább a budaörsiek irányítottak, nem véletlen, hogy 20-ig ők mentek többször. Ott valami történhetett, mert a vendégek innen tudtrák szorossá tenni a játékot, de végül 26-nál megálltak.

A harmadik szettben 15-4-re is vezetett már a Budaörs, így erről nincs mit írni.

Oláh János, vezetőedző (MTK Budapest): – Ezzel a mérkőzéssel sem én nem tudok elszámolni, sem a lányok. Benne vagyunk mindannyian. Ennek ellenére azt kértem tőlük a meccs után, hogy ne bántsák egymást, mert az nem vezet semmire. Kereshetnék mentségeket, de nem teszem, csak a tényeket sorolom: próbáltam mindenkinek játéklehetőséget biztosítani, de csak néhányan éltek vele. Rendkívül motivált volt az ellenfelünk, megpróbálta a veszett fejsze nyelét megragadni úgy, hogy százhúsz százalékot nyújtott, míg mi hol harmincat, hol hatvanat. Végig azt éreztem, hogy nem tudunk küzdeni. A Miskolc elleni meccsig nagyon össze kell szedni magunkat, mert ez így nem megy...

Az MTK Budapest a rájátszás bejefezéseként az Albrecht MVSC-MVSI együttesét fogadja április 26-án, 17:00-kor a Városmajorban.

Kövess minket
MTK Hírlevél

Ne maradjon le egy eseményről sem!
Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Csatlakozz RSS csatornáinkhoz és értesülj azonnal a legújabb hírekről, érdekességekről egy gombnyomásra!