Atlétika
Szabó Beatrix

Micsoda hajrá!

Publikálva: 2019.11.01 Frissítve: 2019.11.01 Sakk

Az ifik a második, a gyerekek az ötödik helyen végeztek a sakkozók csapatbajnokságán.

MTK Budapest I.–Dunaharaszti  3,5-2,5

A negyedik helyről indultunk reggel. Elszántan, de feszülő idegekkel kezdtük meg a Dunaharaszti elleni meccset. Végül megnyertük, de súroltuk a katasztrófát. Az első táblán Gehér Koppány nem tudott előnybe kerülni Kökény Norbi ellen, remi lett. A másodikon is ez volt a helyzet Öngüt Tamás Günes és Baski Barna között. Juhász Ágoston remekül vezetett, de nagyon éles és kockázatos támadása végül átütött, és nyílt színi mattba torkollott. Virág Bálint könnyelműen kezelte a nyitást, Lengyel Andrea remiajánlata megváltás volt számunkra. Koltai Dóra átütő támadása láttán ellenfele csak csóválni tudta a fejét. Mátyássy Lázár nagyon izgult, dekoncentráltan játszott, és elég gyönge ellenféltől kapott ki.

Meritum Szeged–MTK Budapest I. 1,5-4,5

A végén minden bejött! Mátyássy Lázár, okulva a délelőtti leckén, ott ült a partinál, koncentrált, és elég gyorsan nyert. A délelőtti pihenő alatt Kovácsy Barna jól felkészült – az eddig százszázalékos – Daróczi Donátra, és simán leiskolázta. E két, viszonylag gyors győzelem megnyugtatta a csapatot. Öngüt Tamás Günes egyik kedvenc varijában hosszabban, de végeredményben teljesen biztosan nyert Leszkó Bence ellen. Nem maradt más hátra, mint a másik három, egyenlő pozíciót (Gehér Koppányét, Juhász Ágostonét és Koltai Dóriét) remire adni, és meglett az ezüst.

MTK Budapest II.–Nyíregyházi VSC 3,5-2,5
Kálóczi Kristóf az egyes táblán viszonylag gyors döntetlennel rákészült az utolsó fordulóra. Láttuk, hogy a többi táblán szépen kijöttek a varik, szóval nem volt gond a döntetlen elfogadása. Kettesen Czumbel Péter elég támadó megnyitással találta szembe magát, ittsajnos egy rossz lépés elég volt ahhoz, hogy kezet kelljen nyújtania. Hármas táblán Fodor Kornél ismét izgalmas, bonyodalmakkal teli játszmát játszott, ahol egyértelműen túljátszotta ellenfelét. Négyesen Forgács András a megnyitásból nem igazán jött ki jól, de nagy elszántsággal küzdött, és meglett az eredménye, mert az ellenfele elnézte. Ötösön Tóth Lili szerintem az egyik legszebb játszmáját játszotta. Megnyitásból kicsit jobban jött ki, a középjátékban túljátszotta az ellenfelét, és gyönyörűen nyerte meg a végjátékban a játszmát. Hatos táblán Horváth András hatalmasat küzdött. Sokat gondolkozott, ami dicséretes, de sajnos a legvégén egyetlen hibás lépéssel „kisiklott a vonat”.

Edelényi VSE–MTK Budapest III. 4-2

Szalay-Őcsák Bánknak az egyes táblán nehéz dolga volt. A megnyitás után kisebb anyagi hátrányba került, és a későbbiekben nem sikerült zavart keltenie az ellenfélben, így a hátrány megmaradt, már nem volt mit tenni. Kettesen Farkas Ottó becsületesen küzdött, kétszer sem fogadta el az ellenfél döntetlenajánlatát. Mindenáron igyekezett megnyerni a játszmát, de sajnos túlságosan is döntetlen volt, így végül beleegyezett. Hármas táblán Varga Boldizsár lenyomta ellenfelét a tábláról: folyamatosan uralta a játszmát sötéttel. Barsi Botond a négyes táblán próbálkozott a nagyon zárt, döntetlen jellegű állás ellenére valami nyerést találni, de végül a békés döntetlenben egyezett ki. Ötösön Koltai Anna jó megnyitáskezelés után pici anyagi hátrányba került, minden csapdáját bevetve küzdött tovább, de sajnos nem volt elegendő. Hatos táblán Tóth Fanni kisebb hibát követett el a megnyitásban, és sajnos nem tudott rendesen elsáncolni, így a királyát gyorsan megtalálta az ellenfél.

Dunaharaszti MTK–MTK Budapest II. 4-2

Egyes táblán Kálóczi Kristóf a legjobb partiját játszotta a versenyen. Végig izgalmakkal és lehetőségekkel teli parti volt. A legvégén egy pontatlan bástyalépésen ment el a döntetlen. Kettesen Fodor Kornél megint rengeteg figurás középjátékot nyúzott. Folyamatos izgalmak, királyok elleni támadások, és mattképek jellemezték a játszmát, de ellenfelének sikerült áttörnie a védelmet. Birovecz Ben Jordán a hármas táblán totálisan túljátszotta ellenfelét. Négyes táblán Lakatos Tamás jól jött ki a megnyitásból, melyet szép kis kombináció követett, de sajnos a sakkvakság jelenség hirtelen jött, és onnantól kezdve már nem lehetett mit tenni. Ötös táblán Tóth Lili szépen, jó technikával fokozta az állását, de végül túl sok mindent engedett meg az ellenfélnek, és az ellenséges vezér bekavart Lili királya körül egy mattképpel. Horváth András a hatos táblán hatalmas küzdelemben mattolta az ellenfél királyát. Andris az utolsó 4 játszmában jóval többet használta az idejét, és nagyságrendekkel nívósabb játszmákat játszott, mint a verseny elején.

MTK Budapest III.–Bástya Dunaújváros 1-5

Egyes táblán Szalay-Őcsák Bánk viaskodott a legtovább az egész mezőnyből. Teljes értékű, izgalmakkal teli partit játszott, amelyben sajnos ellenfele túljátszotta. Kettes táblán Farkas Ottó végig küzdött, hogy meg tudja tartani az állását, és kiharcolhassa a döntetlent, de ellenfele jó technikával játszotta a végjátékot, így nem jött össze. Géczi-Zajzon Kristóf a hármas táblán szépen jött ki a megnyitásból, de utána túlságosan passzív állásba került, így a figurái nem igazán tudtak lépni. Négyes táblán Broderick Tamás nagyot küzdött, ám alulmaradt ellenfelével szemben. Koltai Anna az ötös táblán megmentette a csapat hírnevét, és szenzációs játékkal, komplikációkkal teli játszmában győzött. Hatos táblán Tóth Fanni a megnyitásban bonyodalmakba keveredett, amikből nem sikerült jól kijönnie.

Kövess minket
MTK Hírlevél

Ne maradjon le egy eseményről sem!
Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Csatlakozz RSS csatornáinkhoz és értesülj azonnal a legújabb hírekről, érdekességekről egy gombnyomásra!