Kézilabda
Porobic Zoé

Lázas készülődés (LAPSZEMLE)

Publikálva: 2020.01.23 Frissítve: 2020.01.23 Karate

Két héttel a február 6-9. között fővárosunkban esedékes korosztályos Európa-bajnokság előtt lázas igyekezet érzékelhető a Magyar Karate Szakszövetségben, ahol most minden mást megelőz a szervezőmunka, mert a házigazdák tökéletes kontinensviadalt akarnak rendezni a BOK Sportcsarnokban.

A kadét, junior és U21-es karatésok budapesti Eb-jére összpontosítanak a sportági szövetségben, Falusi Márton MKSZ-alelnök, a verseny főszervezője szerint „száztíz százalékos az előkészítés, és most már a kivitelezés végrehajtási fázisában tart a munka”.

Hozzávetőlegesen ezerötszáz versenyzőt várnak az Eb-re, továbbá ötszáz edzőt, bírót, sportszakembert, s kétezer nézőre számítanak. A beérkezett nevezések tanúsága szerint az európai szövetség mind a 43 tagországa képviselteti magát.  Az első vendégek már január végén itt lesznek, miként azt a főszervező elárulta: legkorábban az izlandi csapat érkezik Budapestre.

A 36 fős magyar válogatott tagjai most már napi szinten együtt vannak, közösen készülnek a hazai színterű megméretésre. A kollektív munka közepette az elmúlt hét végén igazán aktív pihenőt tartottak többen is a legjobbak közül, merthogy elindultak a hagyományos horvát Grand Prix-n Samoborban.

A kiruccanás sikeresnek és az Eb szempontjából sokat ígérőnek is bizonyult, hiszen a csapatból hatan is dobogóra állhattak a viadal eredményhirdetésekor. A 14-15 éveseknél, vagyis a kadétoknál ezüstérmes lett a tavalyi korosztályos Európa-bajnokságon formagyakorlatban másodikként záró Bárdos Ádám. Ugyancsak katában a junioroknál (16-17 évesek) két bronzot szereztek a mieink Tóth Vanda, illetve küzdelemben az 53 kilogrammos Ilankovics Alexandra (MTK Budapest) révén. U21-ben – a 18 és 21 év közöttieknél – öten is medált érdemeltek ki a válogatottak közül: formagyakorlata Vas Zsófiának második, Fábián Csengének harmadik helyet ért, küzdelemben pedig mindhárom éremfajtából jutott: a 68 kilós Czagány Dórának bronzot, a 60 kilogrammos Fehér Péternek ezüstöt, az 55 kg-os Baranyi Zsófiának (MTK Budapest) pedig aranyat akasztottak a nyakába.

(Forrás: utanpotlassport.hu)

Kövess minket
MTK Hírlevél

Ne maradjon le egy eseményről sem!
Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Csatlakozz RSS csatornáinkhoz és értesülj azonnal a legújabb hírekről, érdekességekről egy gombnyomásra!