Atlétika
Szentgyörgyi Zita

Kizárták a férfi váltót

Publikálva: 2019.02.09 Frissítve: 2019.02.09 Rövidpályás gyorskorcsolya

A pénteki negyeddöntőben kizárták az olimpiai bajnok magyar férfi váltót a rövidpályás gyorskorcsolyázók világkupa-sorozatának utolsó, torinói állomásán, így veszélybe került végső sikere a pontversenyben.

A Burján Csaba, Krueger Cole, Liu Shaolin Sándor, Varnyú Alex összeállítású kvartett szerencséjére a mögötte második, kanadai négyes sem jutott tovább, így éllovas pozíciójának megőrzéséhez arra van szüksége, hogy vasárnap ne a kínai, vagy holland négyes nyerje meg a döntőt. Magyar staféta még sosem nyerte meg a világkupát.

A Bácskai Sára Luca, Jászapáti Petra, Krueger Cole, Burján Csaba összeállítású vegyesváltó a selejtezőből és a negyeddöntőből is futammásodikként lépett tovább. Az elődöntőbe jutással a pontversenyben második helyen álló magyar négyes nagy lépést tett abba az irányba, hogy megelőzze a listavezető kínaiakat, akik kizárás miatt kiestek a második fordulóban.

A női váltó ezúttal nem indult, így biztossá vált, hogy márciusban a szófiai vb-n sem szerepelhet, mivel így nem tud előrelépni a legjobb nyolc közé a jelenlegi 11. helyről.

Egyéniben három magyar vette sikerrel mindkét selejtezőjét: Jászapáti mindkét 500 méteres versenyben, Liu Shaolin 500 és 1000, míg Burján 500 és 1500 méteren jutott tovább. Emellett Bácskai Sára 1000, Krueger pedig 1500 méteren folytathatja szereplését.

Szombaton az 500 és 1500 méteres egyéni verseny mellett a váltók elődöntőit rendezik a torinói vk-fordulón.

(Forrás: MTI)

Ezt olvastad már?

Kövess minket
MTK Hírlevél

Ne maradjon le egy eseményről sem!
Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Csatlakozz RSS csatornáinkhoz és értesülj azonnal a legújabb hírekről, érdekességekről egy gombnyomásra!