Keresés

Ifjúsági Európa-bajnokságon jártak

Publikálva: 2019.08.26 Frissítve: 2019.08.26 Sakk

Nem vallottak szégyent fiatal sakkozóink.

Öt sportolónk indult Pozsonyban, a korcsoportos sakk Európa-bajnokságon. Ugyan nem sikerült az elsők között végezniük, erős versenyeken értékes tapasztalatot szereztek.

Kiss Inez, a 8 éven aluli lányoknál 50 százalékos teljesítménnyel, hullámzó játékkal 33. lett. Többször nyert helyzetből rontott, ám jó terveket játszott, látszik a fejlődése tavaly óta.

Tóth Lili 12. lett – 6 ponttal – a 10 éven aluli lányok mezőnyében. Lili ügyesen játszott, de végjátékokban nem jött ki neki a lépés.

ifj. Farkas Ottó (vendégjátékosunk) 138. lett, 3 ponttal, 90 élő veszteséggel, első éves U14-esként. Ottó ügyes, tehetséges gyerek, de még nagyon fiatal, nem tudott felnőni a feladathoz.  A tanulás-versenyzés arányt meg kell fordítani.

Gehér Koppány 36. lett, 5 ponttal, 24 élő veszteséggel az U16-ban. Utolsó partiját remek állásból elvesztette, ha azt megnyeri, kiváló helyen végez. Így sem rossz a teljesítménye. Neki egyértelműen a döntési sebesség és határozottság terén kell javulnia. 2255-tel ő lesz az MTK Budapest legjobb ifije szeptemberben.

Öngüt Tamás Günes 44. lett, 5 ponttal, 9 élő veszteséggel U16-ban. Ő is elvesztette az utolsó partiját, pedig ha az megvan, nagyon jó helyen végez. Középjátékbeli rugalmasságát, találékonyságát és főleg a hátrányos állásokban mutatott szívósságát kell fejlesztenie. 2242-vel (ha már nem játszik augusztusban) helye lehet az NB I-es csapatban.

MTK Hírlevél

Ne maradjon le egy eseményről sem!
Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Csatlakozz RSS csatornáinkhoz és értesülj azonnal a legújabb hírekről, érdekességekről egy gombnyomásra!