Atlétika
Nagy Marcell

Hatodik lett a váltó

Publikálva: 2020.02.05 Frissítve: 2020.02.05 Rövidpályás gyorskorcsolya

Így szerepeltek sportolóink a junior rövidpályás gyorskorcsolya világbajnokságon.

Január utolsó hétvégéjén négy juniorválogatott versenyzőnk indult a ISU junior rövidpályás gyorskorcsolya világbajnokságon, az olaszországi Bormióban. 

Ez a junior korcsoport részére, a legfontosabb idei nemzetközi megmérettetés volt.

A versenyre vonatkozóan, a közös felkészülést követően, az előzetes elvárások a válogatott vezetésétől, a távonkénti legjobb húszba kerülés, míg a fiúk 500 méteren a legjobb tízbe, illetve a váltók legalább legjobb nyolc közé kerülése.

Az igen erős, nemzetközi mezőnyben sajnos nem sikerült a tervezett célok elérése, amely alól csak a fiú váltó hatodik helyezése a kivétel.

A női mezőnyben Dobrán Flóra első világbajnokságán vehetett részt, ahol egy távon indította a válogatott vezetése. Flóra a legfiatalabbak közé tartozik mint vb-résztvevő, ennek okán sokszor négy évvel idősebbekkel kell felvennie a küzdelmet. Számára az első ilyen típusú megmérettetés célja leginkább tapasztalatszerzés volt.

Varga Regina Eszter ugyancsak egy távon, 500 méteren kapott lehetőséget. Mind a két futamában egyéni legjobbját megdöntve, jó formában futott, azonban ez sajnos nem volt elegendő a továbbjutáshoz.

Szász Attila 1500-on és 500-on versenyzett. Mind a két távon az egyéni legjobbját futva jutott a negyeddöntőbe, illetve a selejtezőbe, ahonnan viszont már nem sikerült a továbblépés.

Talabos Attila ugyancsak két távon indulva, sajnos az előfutamok után búcsúzni kényszerült.

A női váltó remekül versenyzett, azonban hibás bírói döntés miatt kizárták őket, elvéve tőlük a továbbjutás lehetőségét. A lányok emellett új magyar csúcsot is korcsolyáztak, ez azt jelenti, hogy eséllyel versenyezhettek volna akár az A-döntőbe jutásért is.

A fiú váltónk A-döntőbe jutása mindösszesen 4(!) századmásodpercen múlt, ez igazán bosszantó. A B-döntőben versenyezve, az utolsó körökben történt esést követően a második helyet szerezték meg, mellyel összetettben, a tavalyi évhez hasonlóan a hatodik helyen végeztek

Az alábbiakban a részletes lista:

Hatodik lett a váltó

Ezt olvastad már?

Kövess minket
MTK Hírlevél

Ne maradjon le egy eseményről sem!
Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Csatlakozz RSS csatornáinkhoz és értesülj azonnal a legújabb hírekről, érdekességekről egy gombnyomásra!