Atlétika
Szabó Beatrix

Győzelemmel zártuk az évet (GALÉRIA)

Publikálva: 2019.12.15 Frissítve: 2019.12.15 Labdarúgás

Egygólos hátrányból fordítottunk a Budaörs ellen.

A mérkőzés élő, szöveges közvetítése.

Budaörs–MTK Budapest 1-2 (1-2)

Tatabánya, Grosics Gyula Stadion

Vezette: Derdák (Kovács, Király, Horváth)

Gólszerző: Stieber (24.), illetve Lencse (43., tizenegyesből), Kanta (83.)

Sárga lap: Gyurácz (57.)

Budaörs: Szabó Balázs – Menyhárt (Pethő, 69.), Kékesi, Gyurácz, Medgyes– Fényes, Stieber – Szabó Bálint, Molnár Csaba, Végh (Molnár Tibor, 45.) – Szabó Levente (Horváth, 45.)

Szakmai Igazgató: Bognár György

MTK Budapest: Somodi – Fülöp, Pintér, Varju, Deutsch – Mezei (Kata, 86.), Cseke, Palincsár (Kanta, 63.) – Katona (Vass, 63.), Lencse, Schön

Vezetőedző: Michael Boris

A Merkantil Bank Liga utolsó őszi fordulójában csapatunk a 12. helyezett Budaörs otthonába látogatott. Az első nagyobb lehetőség a vendégek előtt adódott: Szabó cselezett befelé a jobb oldalról, aztán ballal lőtt, de Somodi védeni tudott.

A 13. percig kellett várni az első ziccerig: Schön a bal szélen rázta le védőjét, Katonához készített vissza, aki picivel a kapu mellé lőtt kecsegtető pozícióból. Négy perccel később Katona kitűnő ütemben ugratta ki Lencsét, sajnos csatárunk nem találta el a kaput. Nem sokáig lélegezhetett fel a budaörsi védelem, ugyanis két perccel Lencse helyzete után Cseke távoli bombáját kellett Szabó Balázsnak szögletre mentenie.

Hiába volt több helyzetünk a mérkőzés kezdeti szakaszában, a hazai alakulat szerezte meg a vezetést. 25 méterről lőhetett szabadrúgást a Budaörs, Stieber pedig gyönyörűen tekert a rövid felső sarokba. (1-0)

A 34. percben szép összjáték után Palincsárhoz került a labda a tizenhatoson belül, fiatal középpályásunk beadásába belelépett az egyik hazai hátvéd. Egy perccel ezután Stieber középre tartó lövését hárította Somodi, majd Szabó Levente lőtt ballal, kiszorított helyzetből fölé.

A 41. percben Katona pörgetett Lencse elé, aki a védők szorításában, bal lábbal nem tudott elég erőt vinni a lövésébe. Egy perccel később Katona fordult meg a tizenhatos vonalán, Szabó Balázs védte kísérletét.

A 43. percben Lencse kapta volna meg a labdát a tizenhatoson belül, hátulról buktatták, tizenegyessel jöhettünk. A sértett állt a labda mögé, és magabiztosan lőtt a bal alsó sarokba. (1-1)

A szünetet követően az első sansz a Budaörs előtt adódott, Somodi magabiztosan hárította a távoli kísérletet. Az 58. percben jó helyről rúghattunk szabadot, ám Deutsch lövése elakadt a sorfalban. Néhány perccel később Lencse szerzett labdát az ellenfél alapvonalán, Kantához passzolt, aki Mezeihez készített elő, a kapuba tartó labda azonban elakadt egy hazai lábban.

A 69. percben Schön vezette rá a hazai védelemre a labdát, jó csel után Lencsét indította, aki ballal próbálta kilőni a felső sarkot, viszont picit magas lett a lövése. Nyolc perccel ezután Mezei átadása után Vass adott be laposan, de nem sikerült értékesíteni a remekül kanyarodó labdát.

A második félidő ezen szakaszában rendületlenül ostromoltuk a budaörsi kaput: a 79. percben Mezei volt a soros, távoli lövése elsuhant a felsőléc felett. A 83. percben megjött a várva-várt gól, két cserénknek köszönhetően. Vass Patrik szögletét Kanta elé öklözte a kapus, Kanta pedig kapásból, húsz méterről lőtte ki a bal felső sarkot. (1-2)

Röviddel a gólunk után Molnár Tibor került helyzetbe, szerencsére csak az oldalhálót tudta megrezgetni a jobb oldalról. Az utolsó öt percben nem tudott újra eljutni a kapunk elé a Budaörs, így 2-1-es győzelemmel zártuk az őszi szezont, a tabella élén.

Kövess minket
MTK Hírlevél

Ne maradjon le egy eseményről sem!
Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Csatlakozz RSS csatornáinkhoz és értesülj azonnal a legújabb hírekről, érdekességekről egy gombnyomásra!