Keresés

Futófolyosó és multifunkcionális csarnok épül a Csömöri úton.

Publikálva: 2017.10.16 Frissítve: 2017.10.16 Atlétika

Egyre jobb minőségben tudja kiszolgálni a sportolókat a Lantos Mihály Sporttelep.

A Magyar Testgyakorlók Köre Budapest Lantos Mihály Sporttelepet érintő létesítményfejlesztési terve a korábbi elképzelések szerint halad. 

A fejlesztés 2017 őszén megkezdődik, és ennek keretében új atlétikai csarnok és futófolyosó valósul meg az eddigi épület bővítéseként a Rákospatak irányába.

A létesítményfejlesztési programban tervezett kültéri beruházások folyamán már korszerűsítésre és átalakításra került az atlétikai futókör, valamint az ugrópályák, amelyek – kék színű – szabványos gumigranulátum burkolatot kaptak. Megtörtént továbbá az ugró-és dobópályák kialakítása is.

A fejlesztések következő lépéseiként fedett futófolyosó és ugrótér létesül, új sportcsarnok épül, elsősorban a küzdősport számára, de alkalmas lesz szabadidősportra és egyéb kulturális, illetve közösségi rendezvényekre is. Felújításra kerül továbbá a jelenlegi vívócsarnok épületes is.

A fejlesztések magukban foglalják a jelenleg Mini Garros néven működő teniszcentrum területét, mely ugyancsak a sporttelep része.

Az előkészítési munkákat követően a projekt több ütemben valósul meg:

Az I. ütemben, az atlétikai edzőcsarnok, a futófolyosó, illetve a hozzájuk tartozó kiszolgáló funkciók (szertár, öltözők, stb.) készülnek el.

A II. ütemben a létesítmény bővül egy multifunkciós csarnokkal, mely egyben a küzdősportokat is integrálja, valamint egy közönségforgalmi előcsarnokkal, amelyből a meglévő, felújítandó vívócsarnok is megközelíthető lesz.

Az I. ütemben megvalósuló épületegyüttes két fő részből áll, az első egység a Rákos patakkal nagyjából párhuzamosan elhelyezkedő, a talajszinttől elemelt, modern megjelenésű, vasbeton szerkezetű futófolyosó épülete lesz. A futófolyosó alatt létrejövő átmeneti tér egyrészt kapcsolatot biztosít a sporttelep és az utca között, másrészt lehetővé teszi, hogy az egyes ütemeknek megfelelően, modulszerűen beépüljenek alá a kiszolgáló helyiségek. A futófolyosóban hatsávos, 100 m-es futópálya kap helyet, a hozzá csatlakozó bemelegítő és erősítő térrel. A második egység egy nagy belmagasságú ugró munkacsarnok lesz, ahol a rúdugrás, magas- és távolugrás számára kerül kialakításra a megfelelő környezet valamint további erősítő és tároló területek létesülnek.

A kivitelezési munkák ellátására – közbeszerzési eljárás alapján – hamarosan generálkivitelező kerül kiválasztásra. 

Futófolyosó és multifunkcionális csarnok épül a Csömöri úton.

MTK Hírlevél

Ne maradjon le egy eseményről sem!
Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Csatlakozz RSS csatornáinkhoz és értesülj azonnal a legújabb hírekről, érdekességekről egy gombnyomásra!