Keresés

Felemás mérleg

Publikálva: 2019.10.28 Frissítve: 2019.10.27 Sakk

Két győzelem, két vereség

A hétvégén megkezdődött az országos ifjúsági és gyermek csapatbajnokság, négy együttest indított sakkszakosztályunk. Két gárdánk győzött, kettő pedig kikapott.

MTK Budapest I.–Nyíregyháza 5,5-0,5

Az első táblán Gehér Koppány precízen használta ki ellenfele hibáit. A másodikon Öngüt Tamás Günes szellemes és robbanékony játékkal nagyon simán nyert. Virág Bálint ellenfele hamar veszve állt, a technikai rész kissé elhúzódott, de Bálint magabiztosan megoldotta. Kovácsy Barna az első remiajánlatot elutasította, de addig erőltette, amíg veszve nem lett. Ekkor ellenfele váratlan remiajánlattal lepte meg, amelyet ezúttal természetesen elfogadott. Koltai Dóri magabiztosan játszott, szép bástyaáldozatos mattal nyert, de időbeosztása eléggé stresszelte a csapatkapitányt. Mátyássy Lázár pontosan, szépen játszott és nyert.

MTK Budapest II.–Tamási 4,5-1,5

Izgalmas összecsapás volt, ahol az ellenfél csapata az élőpontszámuknál lényegesen jobban játszott. Kálóczi Kristóf az első táblán talán túl biztonságosan játszott, így viszonylag izgalommentes játszmában döntetlen lett. A végjátékban gyalogfórja volt, de az már elméleti döntetlen hadállás volt. Czumbel Péter hosszú partit játszott, de a győzelme nem volt kétséges. Fodor Kornél sötéttel gyorsan átvette a kezdeményezést a Szicíliai védelem bonyodalmaiban és egységes partiban győzött. Birovecz Ben Jordán az elején kicsit pontatlan volt, de aztán szépen játszva kijött az óriási tudáskülönbség, amivel először tisztet, aztán partit nyert. Tóth Lili idősebb ellenfele ellen kiegyensúlyozott játszmát hozott, ami végül döntetlen lett. Szépen teljesített Lili, legközelebb ilyen játékkal biztos nyerni fog. Horváth Andrásnak ahol először előnyben volt, de a végén remi lett.

MTK Budapest III.–Tapolca 1-5

A versenyen hatodik kiemelt Tapolca nehéz ellenfélnek bizonyult, de mégis több partiban komoly esélyeink voltak.

Szalay-Őcsák Bánk az első táblán hősiesen küzdött és sokáig jól is állt, de az időzavar közeledtével hibázott, amit az ellenfele könyörtelenül ki is használt. Farkas Ottó a Samisch változatban nem megfelelő tervet választott, aminek hamar meg is lett az eredménye. Barsi Boti volt a csapat megmentője, aki elég gyanús helyzetet tudott megmenti az ellenfél időzavarában. Géczi-Zajzon Kristóf mindent megpróbált és szépen játszott, de az ellenfele ügyes taktikával mattot tudott adni. Koltai Anna játszott az összes MTK Budapest játékos közül a legtovább. Jól védekezett, ügyes csapdákat állított fel, de a végén alulmaradt. Magasan az élőpont szintje felett játszott. Tóth Fanni a megnyitásban kicsit összekeveredett és a gyaloghátrányos állását nem tudta már megmenteni.

Aquaréna KSC I.–MTK Budapest IV. 5-1

A mai nap mondhatni felemásan sikerült, igaz kikaptunk, de papíron 6-0 helyett az 5-1 szép eredmény. Sok jó partit játszottunk több pont is benne volt ebben a mérkőzésben, ám nincs gond, ennél csak gyengébb csapatokkal játszunk a jövőben.

MTK Hírlevél

Ne maradjon le egy eseményről sem!
Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Csatlakozz RSS csatornáinkhoz és értesülj azonnal a legújabb hírekről, érdekességekről egy gombnyomásra!