Tenisz
Fucsovics Márton

Évértékelő Deutsch-Lazsányi Erikával

Publikálva: 2019.12.12 Frissítve: 2019.12.12 Ritmikus gimnasztika

Ritmikus gimnasztika-szakosztályunk történetének legsikeresebb évéről beszélgettünk.

– A ritmikus gimnasztika szakosztály eredményeit böngészve úgy tűnik, a 2019-es év volt a legsikeresebb. Olyan versenyeken indultatok, és olyan eredményeket értetek el, melyek korábban csak álomnak tűntek, mintha átugrottatok volna a lélektani gátat.

Abszolút így érzem én is. A hazai versenyeken hoztuk a megszokott eredményeket, az országos bajnokságon a legkisebbektől a legnagyobbakig a kék-fehér szín dominált a dobogón. A szőnyeg másik oldaláról nézve is sokkal stabilabbnak tűnt a teljesítményünk, és már a versenyhez vezető úton is sokkal profibbak, tudatosabbak voltak a lányok. Nemzetközi szinten eddig is elismerték a munkánkat, de eddig csak beszéltek róla, hogy milyen jók a magyarok, de mostanra már tudja mindenki, hogy számolni kell velünk. A junior együttes kéziszercsapatnál érződött ez a leginkább. Eddig mindig nagy álmokkal érkeztünk a versenyekre, aztán valami hiba csúszott a dologba, a formaidőzítés, vagy épp a mentális felkészülés nem sikerült. Az idén azonban minden összeállt, tudtuk, milyen kis hibákat kell megelőzni, és azt hiszem, el is értük a maximumot a világbajnoki hatodik hellyel. Jól mutatja a mieink megítélését, hogy a  topon lévő országok edzői egyre gyakrabban tűnnek fel a pódiumedzéseinken, kíváncsiak ránk.

– Olyan apróságokra is odafigyeltek, hogy például a távolkeleti versenyek előtt itthon is olyan időben edzetek, hogy az a kinti viszonyoknak megfeleljen. Erre mennyire vevők a gyerekek?

Ebben az évben olyan társaság jött össze a tornateremben, hogy mindenki dolgozni akar. Korábban sok feszültség adódott abból, hogy más ütemben képzelte el a felkészülést az edző és a versenyző, most azonban sokkal harmonikusabban mennek a dolgok, mindenki szomjazza a sikert. Az idei év legnagyobb tanulsága számomra, hogy amit erőltetni kell, azt nem kell erőltetni. Teljesen mindegy milyen tehetséges valaki, ez az egész csak akkor tud működni, hogy ha az edző is hajlandó a maximumot beleadni, és akár napi 15 órát is a teremben tölteni, illetve, ha a sportoló sem nyűgként éli meg az edzéseket. Ez a mostani sikereink titka, hogy minden edzőnk tudja, mi a dolga, és nem kell azon aggódnia, hogy milyen reakciót vált ki a versenyzőkből, ha épp hajnalban kell edzeniük. Megértik a lányok, hogy – mivel nem áll módunkban öt nappal korábban kiutazni az adott verseny helyszínére, hogy ne legyen gond az időeltolódás – igenis már itthon el kell kezdeni az átállást. Szerencsére ebben partnerünk mindenki a klubnál, mert ehhez bizony az is hozzátartozik, hogy a létesítmények dolgozóinak néha már hajnali ötkor ki kell nyitni a termet, vagy épp éjszakába nyúlóan itt kell maradniuk velünk. Sokan lemorzsolódtak az év során, de remek idényt zártunk: Pigniczki Fanni jól kezdett a világkupa-viadalokon; az Európa-bajnokságon a legjobb 24 közé kerültünk, az Universiáde és az Európa Játékok is csodás élmény volt, és a világbajnokságon is bejutottunk a döntőbe.

– Igen magasra tettétek tehát a lécet 2019-ben. Innen hogyan tovább?

Kiderül majd, biztos lesznek még jobb és rosszabb évek is. Nem gondolom, hogy a szakosztály útja mindig felfelé ívelő. Természetesen megteszünk mindent, hogy jól működjünk, de soha nem fogunk tudni mindenkinek megfelelni, lesz sok sírás, sok feszültség a teremben, de ezek elengedhetetlenek a sikerhez. Persze sokat is nevetünk, szeretjük egymást, rengeteg időt töltünk itt. A legnagyobb kérdés az olimpia: Fanni reggeltől estig itt van, soha nem volt még ilyen jó állapotban decemberben, mint most, a tudása elegendő, de pontozásos sportágban soha nem lehet tudni, mit hoz a jövő. Áprilisban folyamatosan versenyezni fogunk, minden hétvégén: Pesaro, Szófia, Taskent és Baku, majd egy hétre rá jön az Európa-bajnokság. Általában szerdán utazunk, péntek, szombat, vasárnap verseny, hétfőn haza, egy nap pihenés, és másnap megint irány a következő helyszín. Az Eb-vel zárul a kvalifikáció, de én azt mondtam Fanninak, hogy már önmagában az, hogy az első ciklusában ilyen közel került az olimpiához, hatalmas dolog.

Kövess minket
MTK Hírlevél

Ne maradjon le egy eseményről sem!
Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Csatlakozz RSS csatornáinkhoz és értesülj azonnal a legújabb hírekről, érdekességekről egy gombnyomásra!