Atlétika
Nemes Rita

Élvezi, hogy normális életet élhet (LAPSZEMLE)

Publikálva: 2020.05.13 Frissítve: 2020.05.12 Tenisz

Babos Tímea szerint még hónapokig nem rendeznek teniszversenyeket, és bár nem készül semmire, mindennap sportol.

– Tizenegy éves kora óta először ünnepelte itthon a születésnapját. Hogy sikerült?

Hú, nagyon jól! – vágta rá a Nemzeti Sport érdeklődésére a legeredményesebb magyar teniszező, a 27 éves Babos Tímea. – Együtt a család, kellemes időjárás, grillezés, és személyesen köszönthettek fel nekem fontos emberek. Amikor reggel fél hatkor a macskám felébresztett, rögtön arra gondoltam, de jó, kipattanok az ágyból, hiszen ma van a születésnapom! Átmentem kisgyerekbe. Az egyetlen ember, aki kimaradt ebből, párosbeli partnerem, Kristina Mladenovic, akivel az elmúlt tíz évben mindig együtt ünnepeltünk, hiszen négy nap van közöttünk. Írt is nekem üzenetet: furcsa, hogy nem vagyunk együtt.

– Mit kapott ajándékba?

Inkább szimbolikus jellegűeket, de ezek nekem értékesebbek, mint, mondjuk, egy Rolex. Három tortával kedveskedtek, például az egyik – mivel imádom a lakberendezést – nagy házat formázott, a paleotortán pedig rajta voltak a legfontosabb eredményeim.

– Legutóbb azt mondta, jól bírja a kialakult helyzetet, de ha néhány hét múlva megkérdezzük, talán mást mond. Nos?

Mázlink volt, hogy itthon nem rendeltek el olyan durva szigorításokat, mint máshol, szerintem ügyesek és felelősségteljesek voltak a magyar emberek. Alapvetően élvezem, hogy a teniszidénnyel ellentétben most szinte normális életet élhetek – leszámítva, hogy maszkban járok vásárolni. Amikor vidéken enyhítettek a kijárási korlátozásokon, rögtön elmentem a soproni csokigyárba. Öt hétig nem teniszeztem, de mostanság lejárok heti háromszor ütni, a sport pedig mindennap az életem része, csak elsősorban nem tenisz­specifikus gyakorlatokat végzek.

– Nagyon eltérőek a vélemények, lesz-e még tenisz ebben az évben. Mit gondol, folytatódhat a szezon?

Nyilván bízom benne, de szeptemberig biztosan nem, és a US Opent sem rendezik meg. Még a zárt kapus nagy versenyeken is több ezer ember dolgozna, nekünk muszáj hétről hétre utaznunk, laknunk is kell valahol. Jó néhány hónapig nem lesz semmi, de a világnak most nem is az a legfontosabb, hogy tenisztornákat rendezzenek.

Az interjú teljes egészében ITT olvasható.

Forrás: nemzetisport.hu

Kövess minket
MTK Hírlevél

Ne maradjon le egy eseményről sem!
Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Csatlakozz RSS csatornáinkhoz és értesülj azonnal a legújabb hírekről, érdekességekről egy gombnyomásra!