Atlétika
Szabó Beatrix

Elhunyt Bonda Csaba

Publikálva: 2018.06.16 Frissítve: 2018.06.21

Korábbi elnökhelyettesünktől búcsúzunk.

90 éves korában, veseelégtelenségben elhunyt Bonda Csaba, aki a 70-es években a Vörös Meteor és az MTK elnökhelyettese volt.

Az életét a sportnak szentelő szakember Segesváron született, tizenéves korától Magyarországon élt. Főiskolát, majd egyetemet is végzett, magas szinten kosárlabdázott és asztaliteniszezett. Miután egészségügyi problémái miatt nem folytathatta a sportot, a sportvezetéssel kezdett el foglalkozni.

A családszerető sportember a Testnevelési Egyetemen is dolgozott tanárként, és három olimpián vett részt, ahol a magyar sportolókat segítette szaktudásával.

Július 18-án, hétfőn, 08:30 órakor a Farkasréti temetőben helyezik végső nyugalomra. 

Kövess minket
MTK Hírlevél

Ne maradjon le egy eseményről sem!
Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Csatlakozz RSS csatornáinkhoz és értesülj azonnal a legújabb hírekről, érdekességekről egy gombnyomásra!