Atlétika
Jankovics Dániel

Befejezéséhez közeledik az Új Hidegkuti Nándor Stadion építése

Publikálva: 2016.09.21 Frissítve: 2016.09.20 Labdarúgás

Görözdi György, az MTK Budapest kiemelt beruházásokért felelős projektigazgatója beszélt honlapunknak az építkezés állásáról és a legfrissebb fejleményekről.

– Mi az, amire az építkezés előkészítése során kiemelt figyelemet fordítottak?

– Az MTK Budapest a kezdetektől kiemelt kérdésként kezelte az Új Hidegkuti Nándor Stadion gazdaságos üzemeltethetőségét szolgáló fejlesztési megoldásokat. A stadion ilyen irányú, később több ütemben megvalósítható fejleszthetősége a nemzetközi tervpályázatnak nemcsak egyik fontos célja, de ahogyan a pályázat nyilvános dokumentációjában is szerepelt, értékelési szempontja is volt. A nemzetközi tervpályázat győztesével kötött tervezési szerződés keretében a létesítmény alapfunkcióit tartalmazó építési engedélyezési dokumentáció 2015. április 8-án készült el, az illetékes építési hatóság az építési engedélyt az alapján 2015. május 22-én adta ki. Ezen építési engedély alapján történt meg annak a kivitelezőnek a kiválasztása (szintén nemzetközi) közbeszerzési eljárás keretében, amely cég a stadion építését és kiviteli terveinek elkészítését végezte. Az említett közbeszerzés során kiválasztott konzorcium feladata a stadion eredeti építési engedélye szerinti munkálatok elvégzése volt. Időközben a később kiépítendő fejlesztési területek tervei is elkeszültek - mondta Görözdi György.

– Mi lett a sorsa annak a több ezer tonna bontási törmeléknek, ami a korábbi stadionból maradt?

– A stadion fejépületének, lelátóinak és pályájának bontása folyamán közel 24 ezer tonna kitermelt talaj és 15 ezer tonna betontörmelék keletkezett. Az említett anyagok bevizsgálásra kerültek és ezután az ismételt felhasználásuknak nem volt akadálya, ezért a betontörmelék darálása után a betondarálék és kitermelt föld jelentős része az új stadion alépítményeibe, útjaiba és a tereprendezéshez használtuk fel. A környezettudatos építésre törekedve, a helyben felhasználásra nem kerülő bontott anyagok az MTK más helyszínen folyó fejlesztései során kapnak szerepet.

– A szövetségi kapitány kérésére átszervezték az OTP Bank Liga fordulóit, így az eredetileg tevezett szeptember 21-e helyett más időpontra kellett áthelyezni a stadion megnyitóját. Milyen plusz munkálatok férnek bele az így rendelkezésre álló három hétbe?

– Az MLSZ módosított bajnoki menetrendje, illetve az UEFA által előírt válogatott szünet folytán előállt helyzet, miszerint a nyitómérkőzésre az eredeti tervektől eltérően, 2016. október 13-án kerül sor, arra a bátor lépésre ösztönözte az MTK Budapestet, hogy a későbbi, a fejlesztési területekhez tartozó legfontosabb munkálatokat tartalékidő nélkül, még a megnyitó előtt végeztesse el.

– Milyen munkálatokról van szó?

– Minden olyan, a későbbi működést zavaró - zajjal, szennyezéssel járó - építési munkára, amely a közbeszerzési törvény által lehetővé tett 15%-os szerződésmódosítási értékhatáron belül elvégeztethető, a megnyitó napjáig sor kerül. Ilyen például a stadion Salgótarjáni úti, eredetileg árkádszerűen nyitott oldalának beépítése bérleményi területekké, vagy az úgynevezett sky boxok nagyobb számban történő teljes kiépítése. Ezen feladatok elvégzésének a megszervezése természetesen kihat a környezet és egyes belső részek teljes kiépítésére is. A déli homlokzat építése visszahat a szomszédos homlokzat szigetelésének befejezésére, a nagy mennyiségű anyag szállításához szükséges út térkőburkolata csak a pluszmunkák elvégzése után fejezhető be, a burkolatok védelmét szolgáló takarások eltávolítására, vagy éppen a végső takarítás elvégzésére is ekkor kerülhet majd sor. Mindent egybevetve, jól állunk a beruházással, minden munkát határidőre elvégzünk.

Kövess minket
MTK Hírlevél

Ne maradjon le egy eseményről sem!
Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Csatlakozz RSS csatornáinkhoz és értesülj azonnal a legújabb hírekről, érdekességekről egy gombnyomásra!