Az MTK nagyasszonya

Negyvenkét év! Még kimondani is sok, mennyi időt töltött el egyetlen munkahelyen Heves Judit. A nevet nagy valószínűséggel a legtöbben ismerik, hiszen mindenki Juditkája az MTK alkalmazásában töltötte el a fent említett több mint négy évtizedet. Az MTK Budapest titkárságvezetőjével beszélgettünk régmúlt idők emlékeiről és mindenről, ami MTK.

Amikor az élénkvörös hajú, állandóan mosolygó Heves Judit belevág mondandójába, rájövök az élő kék-fehér történelem ül velem szemben, a Hungária körúti stadion irodájában. El sem hiszem, mióta áll a klub alkalmazásában. Ennek ellenére tíz évet – de lehet, hogy többet – letagadhatna életkorából, a dinamizmusát pedig a huszonévesek is megirigyelhetnék. Amikor megtudom, hogy nyugdíj mellett dolgozik, már tényleg nem akarok hinni a fülemnek.

– 1972. szeptember 1-jén kezdtem el dolgozni itt az MTK-ban. Édesapám elnök-helyettes volt a klubban közel húsz évig, tehát mondhatjuk, hogy beleszülettem a kék-fehér életérzésbe. Bejártam a híres, nevezetes Bajza utcai klubházba is, amit nagyon szerettem. Mondhatom, hogy szinte evidens volt, nekem az MTK-ban kell elkezdenem dolgozni.

– A szó jó értelmében vett „mindenes” vagy a klubnál.

– Mindenkit ismerek, mindenkinek próbálok segíteni, amiben csak tudok. A legkülönfélébb ügyekben kérik a segítségemet, de ez egyáltalán nincs terhemre. Akinek kell, annak a hétköznapi ügyintézésben segítek, másoknak szinte a pótanyukája vagyok, ha éppen arra van szükség.

–  Milyengondolatok járnak a fejedben, amikor látod, hogy a korábbi ifjú focisták meglett családapaként, őszülő halántékkal térnek vissza a klubhoz?

– Furcsa dolog ez, de ilyen az élet. Mindenki játékosként van a fejemben, én úgy őrzöm meg őket az emlékezetemben. Ma pedig ezekkel a játékosokkal legfeljebb megbeszéljük, mi van a gyerekekkel, az unokákkal.

– Egy héten hány kérdéssel fordulnak hozzád a szurkolók?

– Nem számolom, de gyakran csöng a telefon, az biztos. Lehet, hihetetlenül hangzik, de nekem negyvenkét év alatt soha senkivel nem volt konfliktusom, ami igaz a szurkolókra is. Kölcsönös tisztelet és szeretet jellemzi a viszonyunkat, így szívesen válaszolok a kérdésekre és segítek, amiben csak tudok.

– Hogy jössz ki a jelenlegi stábbal, a játékosokkal?

– Olyan régi ismeretség ez szinte mindenkivel, hogy már-már családtagként viszonyulunk egymáshoz. Tényleg nem elcsépelt frázis ennek alapján, hogy az MTK nagy család. Az új „családtagokkal” is hamar megtaláljuk a közös hangot, így tényleg csak a legjobbakat mondhatom a klubbon belüli hangulatról.

– Volt valaha személyes kedvenced a játékosok közül?

– Ez nehéz kérdés, mert persze mindig vannak olyanok, akikkel jobban megtalálja az ember a hangot, fiatalabb koromban pedig azért „bandáztunk” is együtt a csapattal. A legjobban talán akkor fogalmazok, ha azt mondom sokakkal alakult ki baráti, bizalmi viszony az évek során, ami a mai napig is tart.

– Neked is élethosszig plusz egy éves a szerződésed, mint Garami Józsi bácsinak?

– Remélem, hogy igen. Az mindenesetre nagyon jólesett, hogy amikor elértem a nyugdíj korhatárt és megkérdeztem Domonyi László klubigazgatót, hogy továbbra is számít-e munkámra, gondolkodás nélkül igennel felelt. Ennek kapcsán érdekes történet még, hogy mikor elmentem a nyugdíjintézetbe a papírjaimat leadni, rámförmedt az ügyintéző, mit képzelek, hogy egyetlen lappal állítok ide. Kicsit rácsodálkozott, amikor mondtam, nekem ezen az egy lapon rajta van az összes munkahelyem és az egész életem.

Ezt olvastad már?