Atlétika
Nagy Marcell
MTK legendárium | 26. rész. Szekrényessy Attila sorozata.
Ha már a fiatal MTK – 1889 tavaszától – birtokba vette a Tattersallt, versenyeket is szervezett szép számmal. A klub kerékpárosai legelőször is Szekrényessynek köszönhetően kerültek kapcsolatba az őskerékpárral, a velocipéddel, melynek magyar elnevezése az ún. iramgép szó is az ő alkotása volt.
Szekrényessy Kálmán nemcsak az elsők között pattant velocipédre, de utóbb az egyik első pesti forgalmazója is lett a modernebb bycikliknek, mert, hogy kezdetben így nevezték e vasszerkezeteket. Kerékpár szavunkat ugyancsak az MTK alapító Szekrényessy alkotja meg (az erőgép szóval egyetemben), miként egy generációval korábban nagybátyja, Szekrényessy Endre királyi tanácsos a piperkőc, daru (emelő) és ruhatár szavainkat.
Abban tehát, hogy forgalomba állnak Pesten az első modern biciklik és megszületik kerékpár szavunk, az MTK-nak is volt némi köze. Különösen, ha tekintetbe vesszük a Szekrényessy tanítvány Müller Dávid kerékpárüzletét és versenyzői ambícióit.
Müller, ki Szekrényessy mellett már a kezdet kezdetén ott rázkódott a velocipéden, így emlékszik a kerékpársport előtti hőskorról:
– Napokig tartó sikertelen próbálkozások után fel tudtam végre ülni rá. Az utcán állandóan utánunk szaladtak a gyerekek és az országútra életveszélyes volt kimerészkedni. A parasztok dorongokkal vettek üldözőbe minket. Garabonciásoknak keresztelték el a kerékpárosokat. Nekünk tulajdonították a pusztító jégesőt vagy az aszályt. Amerre mentünk, összecsődült a nép, és nem egyszer csendőrök védtek meg bennünket. Minden kerékpáros kis korbácsot hordott magánál a kutyák ellen való védekezésre. Menekülni nem nagyon tudtunk, mivel a 15 kilométeres óránkénti sebesség, már rekord volt.
– Egy alkalommal Uriba indultam, hogy meglátogassam ott hadgyakorlaton levő bátyámat. Egész délután rázódtam a gépen. Ezek a masinák nem voltak rugózva, és már esteledett mikor beérkeztem a faluba. Egy vénasszony, mikor meglátott, majd hanyatt esett ijedtében.
– Itt az ördög, emberek! – ordította és rövidesen fellármázta az egész falut. Dorongokkal, lőcsökkel és vasvillákkal fölfegyverzett tömeg vett üldözőbe. Erőm utolsó megfeszítésével tudtam csak elérni a tábort, ahol a katonaság védett meg az agyonveretéstől.”
Budapest első kerékpár versenypályájának is a Tattersall adott otthont. A hőskorban azonban „a nézők főleg azért jártak ki a versenyekre, hogy gyönyörködjenek a gyakori bukásokban.” Na, és persze azért, hogy csodálják a legjobbakat, kik között a legyőzhetetlen bajnok az MTK színekben versenyző Rottenbiller János, közkeletű becenevén Gigi volt. Talán ő volt a modern értelemben vett első hazai sportbálvány, akiért valósággal lelkesedett a közönség.
Ahogy a velocipédisták levonultak a Tattersall kőszénszagú versenypályájáról, és átadták helyüket a modern biciklistáknak, úgy hatványozódott a nézőközönség száma a tribünön. Rottenbiller Gigi pedig hétről hétre fürdött a dicsőségben, számlálatlanul gyűjtve a győzelmek babérkoszorúit.
Egészen addig nem akadt legyőzőre, míg fel nem épült a Milleneumi Sporttelep, benne a nemzetközi versenyek megrendezésére is alkalmas döntött felszínű, éles kanyarokkal ellátott aszfaltos kerékpárpályával.
A nagynevű belga és osztrák versenyzőktől elszenvedett vereségeit még férfias lélekkel viselte Gigi. Rövidesen azonban hazai trónfosztására is sor került, ugyanis Wiegand Rezső személyében legyőzőjére talált.
Rottenbiller János – a vékonydongájú kis Gigi – a közönség addigi bálványa a versenyt követően egyszerűen sírva fakadt, és a pálya mellett hosszú percekig vigasztalhatatlanul zokogott. Lélekrázó emberi pillanatai ezek a hőskor sportéletének, mikor a hirtelen feltört sztároknak is szembesülniük kellett a siker és a dicsőség mulandóságával…