Atlétika
dr. Nguyen Anasztázia

Az ítélet: Honvéd-győzelem

Publikálva: 2020.02.14 Frissítve: 2020.02.13

Férfi kosárlabdacsapatunk nem érdemelt vereséget.

Budapest Honvéd SE–MTK-Elite Basket 82-77 (24-26, 19-20, 17-21, 22-10)

Az első 30 perc kifejezetten magas színvonalú, remek kosárlabdát hozott: csapatunk Jakab Péter nélkül is rá tudta erőltetni akaratát ellenfelére, a 20 pontig jutó Takács András vezetésével az első három negyed mindegyikét megnyertük.

A folytatásban azonban nagyot változott a játék képe, rutinos ellenfelünk kihasználta gyengeségeinket, és nagy hajrában megfordította a mérkőzést.

Csapatunk a vereség ellenére is emelt fővel várhatja a következő, Vasas Akadémia elleni összecsapást.

Horváth Balázs:Szeretnék gratulálni a játékosaimnak, hiszen nagyon erős ellenféllel játszottunk kifejezetten jó mérkőzést. A találkozó nagy részét uraltuk, vezettünk többször is 10-11 ponttal, rendkívül jól játszottunk, de sajnos nem elég 35 percen keresztül vezetni. Az ellenfél jól használta ki, hogy csapatkapitányunk hiányában a rotációnk nyolc főre csökkent, ezáltal nekünk nem volt erőnk az erőszakos, és olykor-olykor fault-határon túli kemény letámadó védekezés ellen a mérkőzés hajrájában. A bajnokságnak még nincs vége, matematikai esélyünk még mindig van a rájátszásra, dolgozunk tovább felemelt fejjel, büszkén. Igen büszkén, hiszen az a csapat, aki légiósok és magyar válogatottak nélkül is megnehezíti a topcsapatok dolgát, az igenis büszke lehet magára. Hajrá MTK-Elite!

Ezt olvastad már?

Kövess minket
MTK Hírlevél

Ne maradjon le egy eseményről sem!
Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Csatlakozz RSS csatornáinkhoz és értesülj azonnal a legújabb hírekről, érdekességekről egy gombnyomásra!