Vívás – kard
Szatmári András

Az edző, aki halmozza a jubileumokat

Publikálva: 2017.05.25 Frissítve: 2017.05.25 Vívás

Török Tibor aranydiplomát vehet át.

1977. szeptember 7-én tartotta első edzését az MTK vívótermében, negyven éve szolgálja a klubot. Ötven éve végzett, így május 26-án, pénteken aranydiplomát vehet át a Testnevelési Egyetemen. 74 évesen ugyanolyan lelkesedéssel érkezik nap, mint nap a Lantos Mihály Sporttelepre, mintha tegnap kezdte volna. Mosolyog, adomázik, látszik rajta, hogy a munkája az élete. Török Tibor bácsival beszélgettünk.

– Hogy kerültél az MTK-ba?

– Negyven évvel ezelőtt az egyik fővárosi klub – a neve maradjon homályban – kért fel, hogy készítsem fel a női tőrcsapatát a magyar bajnokságra, hiszen akkor már tíz éve edző voltam ott. Egyedülálló munkát végeztünk. Hajtottak az „öreglányok” és a kicsik is. Megvertünk két olyan csapatot, amelyik világbajnokokkal állt fel, végül a döntőben a Szőcs Bertalan vezette MTK-tól kaptunk ki. Erre senki nem számított.

– Gondolom nagy ünneplésben volt részed, elismerték a munkádat.

– Nem egészen. A bajnokság után következett a Baráti Hadseregek Szpartakiádja, én pedig mentem a terembe, hogy rákészüljünk a versenyre, ám az ajtóban a szakosztályvezető megkérdezte, hogy mit keresek itt. Mondtam neki, hogy a lányokkal szeretnék dolgozni. Erre közölte velem, hogy nem én vagyok az edzőjük, nyugodtan menjek haza. Nos, a gratuláció, vállveregetés helyett ezt kaptam.

– Mihez kezdtél magaddal?

– Elmentem a Sportcsarnokba, ahol a juniorok edzettek. Éppen Bárány Árpád volt a szövetségi kapitány, de nem láttam sehol a teremben. Az akkori főtitkárral beszélgettem az egyik oszlop mellett, és mondtam neki, hogy nem érzem magam jól a jelenlegi klubomban, ha tud valamit, szóljon. Fogalmam sem volt, hogy az oszlop másik oldalán Bárány mindent hall. Gyakorlatilag azonnal szólt Szőcs Berci bácsinak, aki még aznap este felhívott. Másnap találkoztunk, mindent megbeszéltünk, azóta itt vagyok.

Elbeszélgetünk még a változásokról, melyek a sportágban mentek végbe. Elpanaszolja, hogy szerinte kevés az edző és sok a verseny. Régebben volt pihenő-, alapozó-, formába hozó- és versenyidőszak. Mára gyakorlatilag csak az utóbbi van. Egymást érik a megmérettetések.

– Kik voltak a legkedvesebb tanítványaid?

– Neveket nem szeretnék mondani, de legjobban mindig a gyerekekkel szerettem dolgozni. Rengeteg kiváló tanítványom volt. Az MTK-ba öröm bejönni. Korrekt a viszony, jó a hangulat, hagyják dolgozni az embert. Volt olyan év, hogy kormánykitüntetést kaptam, mint a legjobb utánpótlás-nevelő edző.

Pézsa Tibor és Kulcsár Győző mellett Török Tibor a szakma legidősebb mesterei közé tartozik. Hűséges típus. Negyven éve dolgozik az MTK-ban, és idén lesz az ötvenedik házassági évfordulója.

Tibor bácsi, Isten éltesse sokáig!

 

Ezt olvastad már?

Kövess minket
MTK Hírlevél

Ne maradjon le egy eseményről sem!
Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Csatlakozz RSS csatornáinkhoz és értesülj azonnal a legújabb hírekről, érdekességekről egy gombnyomásra!