Atlétika
Szabó Diana

Keresés

A vérükben van a sport (GALÉRIA)

Publikálva: 2020.07.03 Frissítve: 2020.06.30 Úszás

Tehetséges triatlonisták készülnek úszószakosztályunkban.

A kiváló triatlonista, többszörös Ironmangyőztes Kropkó Péter gyermekei, Márton és Márta is ezen sport felé vették az irányt, és immáron úszószakosztályunkban készülnek az idei versenyekre. Az első benyomások alapján jó döntést hozták.

A régi kőbányai edzőnk ajánlotta az MTK Budapestet, és egyelőre nagyon tetszik a közeg, mert érzem, folyamatosan fejlődök – mesélte Márton.

Nővére, Márta szintén hamar beilleszkedett.

Rendkívül gyorsan befogadtak, Ilyés Laurával hamar megtaláltuk a közös hangot, valamint Tóth Ramont remek edzőnek tartom, és ők segítenek belőlem kihozni a maximumot.

A fivérek már nagyon várták, hogy újra lejárhassanak az uszodába, hiszen a kijárási korlátozások alatt limitálva voltak a lehetőségeik, ám igyekeztek egymást motiválni, hogy átvészeljék ezt az időszakot. Márton és Márta egyaránt az ifjúsági Európa-bajnokságon szeretne maradandót alkotni ebben az évben.

A célok elérésben édesapjuk, Péter természetesen sokat segíthet tapasztalatával. Amikor arról kérdeztük, a gyerekek túlszárnyalhatják-e az ő sikereit, a következőket mondta:

Igyekszem mindig ott lenni velük és segíteni őket edzés közben, bár a legutóbbi alkalommal nagyon el kellett bújnom a biciklin, hogy bírjam Mártival tartani a lépést. Ezen a ponton előrébb járnak a képességfejlesztésben, mint én annak idején, és nagyon elszántak. A feleségemmel minden támogatást igyekszünk megadni nekik, de lehetetlen megjósolni, mit tartogat a jövő.

Az biztos, hogy jó úton haladnak, hiszen Márton az idősebbek között bronzérmet nyert a triatlon országos bajnokságon, ráadásul többször az osztrák ranglista élén végzett. Márta pedig már számos nemzetközi megmérettetésen szerzett érmet, például a Nemzetközi Olimpiai Bizottság által szervezett World Beach Games versenyén, vegyes váltóban a dobogó harmadik fokára állhatott.

MTK Hírlevél

Ne maradjon le egy eseményről sem!
Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Csatlakozz RSS csatornáinkhoz és értesülj azonnal a legújabb hírekről, érdekességekről egy gombnyomásra!