Taekwondo
Salim Omar

A téli olimpiáról álmodik

Publikálva: 2020.06.29 Frissítve: 2020.06.28 Brüll Alfréd Akadémia

Sziklási Andrással, a Brüll Alfréd Akadémia gyorskorcsolyázójával beszélgettünk eddigi legnagyobb sikereiről, az előző szezonról, valamint az idei céljairól.

– Hogy indult a pályafutásod?

– Egész életemben sportos voltam, mindenütt jelen volt az életemben a mozgás. Óvodában focival kezdtem, de gyakran vittek el minket télen korcsolyázni. Az oktató úgy látta, van érzékem hozzá, és meggyőzött, menjek le jégkorongozni. Anyukám ezt elég hamar megvétózta, mert túl durvának találta a sportot, de szerettem volna a jég közelében maradni, így jött a gyorskorcsolya.

– Azért a gyorskorcsolya sem veszélytelen.

– Egyáltalán nem. Rengeteg az esés és előfordulnak sérülések is, például tavaly részleges bokaszalagszakadásom volt, és ezen kívül is akadt néhány kisebb balesetem. Ennek ellenére jó döntést hoztam, hogy a gyorskorcsolyát választottam, mert nagyon szeretem ezt a sportot.

– Mi tetszett meg benne?

– Leginkább a gyorsaság. Igazi adrenalinlöket, amikor versenyez az ember.

– Mikor versenyeztél először?

– A pontos időpontra nem emlékszem, de azt tudom, hogy anyukámék sokat nevettek rajtam, mert miután fölmentem a jégre, estem-keltem, nem igazán tudtam még korcsolyázni.

– Melyik a kedvenc számod?

– Az 1000 és az 500 méter áll a legközelebb hozzám, az 1500 már nekem picit hosszú.

– Hogy sikerült a tavalyi szezon?

– Nagyon jól indult, de amilyen pozitívan kezdődött, olyan balszerencsésen végződött. Remekül mentem a válogatón, bekerültem a világkupacsapatba, de lesérültem, így ugrott az idény.

– Mik voltak a legnagyobb sikereid?

– Drezdában, a felnőtt világkupán a vegyes váltóval ezüstérmet szereztünk, amire nagyon büszke vagyok, de az Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztiválon szerzett ötödik helyemnek is nagyon örültem.

– Hogy viselted a kijárási korlátozással járó nehézségeket?

– Borzasztó volt, nem is igazán tudom szavakkal leírni. Folyamatosan itthon voltam, és nem tudtam magammal mit kezdeni. Az egyetlen pozitívum, hogy a járvány idejére esett a pihenő időszak. Az újrakezdés előtt átestünk a koronavírus-teszten, utána mehettünk edzeni – persze szigorúan betartva a biztonsági intézkedéseket.

– Milyen formában vagy?

– Teljesen jó állapotban vagyok. Olyan ez a periódus, mintha edzőtáborban lennénk, hiszen csak és kizárólag az edzésekre összpontosítok, a tréningeken kívül pedig itthon töltöm az időt.

– Mik a célkitűzések az évre?

– Egyelőre nem tudunk semmit a versenyekről, tehát nehéz lenne ezt megmondani. Annyi biztos, hogy szeretnék újra felnőtt világkupákra utazni, illetve világbajnokságon és Európa-bajnokságon részt venni.

– És hosszú távra?

– Egyértelműen az, hogy olimpián szerepeljek. Két év múlva lesz, és elképesztően szeretnék ott lenni, ezért dolgozom nap mint nap.

– Miben kell ahhoz fejlődni, hogy ez meglegyen?

– Erőnlétben és sebességben mindig lehet előre lépni. Nem mondanám, hogy rosszul állok, de a világsztárokhoz képest még van lemaradásom. Mindenképp pozitívum, hogy mentálisan erős tudok maradni a futamok közben, ami segíthet abban, hogy elérjem a céljaimat.

Ezt olvastad már?

Kövess minket
MTK Hírlevél

Ne maradjon le egy eseményről sem!
Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Csatlakozz RSS csatornáinkhoz és értesülj azonnal a legújabb hírekről, érdekességekről egy gombnyomásra!