Atlétika
Nemes Rita

A közös munka kifizetődik

Publikálva: 2019.01.31 Frissítve: 2019.01.31 Brüll Alfréd Akadémia

Tamás Ferdinánd eredménysora magáért beszél.

Tamás Ferdinánddal, a Brüll Alfréd Akadémia kiváló karatékájával beszélgettünk az eddigi sikereiről, és a pályafutásáról.

– A legbüszkébb az U21-es világbajnoki harmadik helyezésemre, illetve az U21-es Európa-bajnoki második helyemre vagyok. Felnőttként a legnagyobb sikerem, hogy harmadik lettem a Serie 1-es versenyen. Rendkívül örülök ezeknek az eredményeknek, hiszen nagyon sokat dolgoztunk az edzőkkel, és a csapattal együtt, igazi közös munka volt ez – kezdte Ferdinánd.

Fiatal tehetségünk nemrég lépett fel a felnőttek korosztályába, ami küzdősportok esetében különösen nagy kihívást jelent.

Abszolút érezhető a különbség a felnőtt korosztályban. Sokkal tapasztaltabbak a sportolók, ezért jelentősen nehezebb ellenük küzdeni. Gyakran azt érzem, hogy gyorsabban tudnak reagálni egy-egy szituációra, ami nagy előnyt jelent.

Nem véletlen tehát, hogy 21 éves sportolónk a rutinszerzést tartja a legfontosabb lépésnek karrierében.

– A tapasztalatszerzésben fejlődni kell, amihez persze idő kell, ráadásul taktikailag is van még min csiszolnom ahhoz, hogy jobb legyek. Korom ellenére úgy gondolom, fejben elég erős vagyok, és mentálisan mindig remekül fel tudok készülni az adott versenyre.

Ferdinánd azt is elmondta, miért pont ezt a sportágat választotta.

– Még kisiskolás koromban találkoztam a karatéval. Volt lehetőségem megnézni egy edzést, majd ki is próbálhattam magam, és annyira megtetszett, hogy azóta is csinálom, más sportág szóba sem jött.  

Ezt olvastad már?

Kövess minket
MTK Hírlevél

Ne maradjon le egy eseményről sem!
Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Csatlakozz RSS csatornáinkhoz és értesülj azonnal a legújabb hírekről, érdekességekről egy gombnyomásra!