Keresés

A középmezőny előtt

Publikálva: 2019.05.03 Frissítve: 2019.05.03 Kosárlabda női

Utolsó két mérkőzésünket játszottuk a hétvégén az Országos Gyermek Kupában.

Török Sasok–MTK Budapest 65–45 (21–13, 14–4, fb.: 5–5, 16–16, 9–7)

A csapat tagjai: Ábrahám Emma 2, Deák Katalin, Egri Emma 8, Fernbach Zsófia, Heltovics Kincső 4, Horváth Borsika 5, Kendelényi Luca 2, Matkovits Alma 12, Mélykuti Maja, Mendelényi Zoé 7, Szép Szabina 5
Első meccsünket a Törekvés csapata ellen játszottuk, amellyel mostanában többször is találkoztunk – bíztam benne, hogy most már megszorítjuk. Sajnos a bemelegítésnél már látszott, amikor egymás után esett ki a labda a kezekből és a dobások is össze-vissza pattogtak a palánkról, hogy a koncentrációval lesznek bajok… Így nem volt meglepő, hogy a harmadik percben már nyolc ponttal vezetett az ellenfél: jött is egy gyors időkérés és kisebb fejmosás. Szerencsére valamennyire használt, összekapták magukat a lányok, a hatodik percben már csak egy pont volt a hátrány (13–12). A második negyedben átrohant rajtunk a Törekvés, a félidőre már 18 pontnyi volt a különbség a két csapat között. A harmadik negyedet kihoztuk egálra, de ennél több nem történt. Sima húszpontos vereségbe néztünk bele.

MTK Budapest–Fehér Farkasok 42–37 (5–9, 9–8, fb.: 5–3, 13–13, 10–4)

A csapat tagjai: Ábrahám Emma 1, Deák Katalin 1, Egri Emma 2, Fernbach Zsófia 1, Heltovics Kincső 5, Horváth Borsika 8, Kendelényi Luca 5, Matkovits Alma 2, Mélykuti Maja, Mendelényi Zoé 6, Szép Szabina 11
Rövid szünetet követően ismét a Fehér Farkasokkal néztünk farkasszemet. Eddig minden összecsapásunkon diadalmaskodni tudtunk felettük, bíztunk ebben az előző mérkőzésen mutatott rossz játék ellenére is. Pár perc elteltével vezethettünk volna nyolc-tíz ponttal, csak a baj az, hogy arra adnak pontot kosárlabdában, amit bedobunk a gyűrűbe, nem pedig mellé… Így viszont négy egységgel ellenfelünk vezetett az első nyolc percet követően. A második negyedben próbáltuk faragni a hátrányt, sok energiát mozgósítottunk – egy pontot tudtunk hozni félidőig. Sokszor egy-egy kis apró figyelmetlenségen múlt, hogy kosarat engedélyeztünk: ezeket a nüanszokat kell később minimalizálni a mérkőzéseken, ekkor lehetünk igazán eredményesek. A félidei büntetőzésnél sikerült még két ponttal közelebb kerülni, így már csak egyetlen pont volt a hátrány. A harmadik negyedben semmi sem dőlt el, 13–13 lett ennek a szakasznak az eredménye, így a döntés az utolsó játékrészre maradt. Két kosárral kezdtek a Farkasok, de nem roppantunk össze, ellenkezőleg! Sikerült felállni, és megfordítani a javunkra a meccset. Zsinórban dobtunk tíz pontot, ami elég volt ahhoz, hogy végül megnyerjük megint a fiúk elleni találkozót.


Molnár Róbert: – A lányoknak is mondtam, hogy ezen a két meccsen a teljesítményünk a hullámvasútra hasonlított. Helyenként zuhantunk a mélybe, néha pedig felemelkedtünk onnan. A legnagyobb gond a fejekben van, belül harcolunk a legtöbbet, lefárasztjuk magunkat a negatív gondolkodással, hozzáállással. Meg kell tanulni küzdeni, harcolni, nem hiába tart például a Törekvés csapata előttünk. Nem sírnak a játékosai, ha valami nem sikerül, hanem küzdenek. Erről szól a kosárlabda és az élet is! Érdekes módon a második mérkőzésen a sok hisztit követően fel tudtunk állni, és képesek voltunk megfordítani az összecsapást. Ez kell, hogy erőt adjon a hátralévő mérkőzéseken. Amik már nem a Gyermek Kupa mérkőzései lesznek, mert a 2007-es korosztálynak véget ért egy éra a nyolcadik, egyben utolsó fordulóval. Összességében a középmezőny előtt végeztünk, egyáltalán nem rossz teljesítmény az idei. Voltak fájó vereségek, de voltak nagy küzdések, szép győzelmek is ebben a szezonban! Szép volt lányok, gratulálok!

A középmezőny előtt

MTK Hírlevél

Ne maradjon le egy eseményről sem!
Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Csatlakozz RSS csatornáinkhoz és értesülj azonnal a legújabb hírekről, érdekességekről egy gombnyomásra!