Keresés

94 éve született Papp László (VIDEÓ+GALÉRIA)

Publikálva: 2020.03.25 Frissítve: 2020.03.24 Ökölvívás

„Édes fiam, ha pofon kell, csak szólj, adok én neked minden este lefekvés előtt!”

Papp László 1926. március 25-én született a budapesti XIII. kerületben, a Visegrádi utcában. A család pár év múlva Pestszentimrére költözött, majd Óbudára cuccoltak, míg végül 1932-ben Angyalföldön állapodtak meg.

Laci papája azt szerette volna, ha a fiúból focista vagy bokszoló lesz. Az iskola elvégzése után a MOM-ba ment dolgozni, és az ottani focicsapatnak is a tagja lett. 1942-ben megalakult a MOM ökölvívó-szakosztálya, és Laci – egyik focista csapattársával, Krebsszel – elkezdett járni az ökölvívóedzésekre. Az első alkalomra ő maga így emlékezett vissza:

– Abban az időben más volt a szemlélet, mint ma. Azt mondták: ha lejön a gyerek, meg kell verni. Ha visszajön, jó bokszoló lesz. Ha nem, nem kár érte. Kaptam én is három akkora pofont, mint a télikabát. Lerongyolódott az etetőm, mint a parasztgatya. A levest csak szalmaszállal tudtam enni, mert a kanalat nem tudtam bevenni az etetőmbe. Eszem ágában sem volt visszamenni. Maradt a foci.

Aztán mégis megkedvelte a bokszot, és ott is ragadt. Már ekkor feltűnt, hogy kitűnő reflexei vannak, és jó az ütemérzéke, ami elengedhetetlen ahhoz, hogy valakiből jó ökölvívó legyen. 1945 körül a Budapesti Vasutasokhoz került Sulkó Béla keze alá. Édesanyja nem örült annak, hogy a foci helyett az ökölvívást választotta, mindig azt mondta neki:

– Édes fiam, ha pofon kell, csak szólj, adok én neked minden este lefekvés előtt!

Élete első amatőr meccsét Bicsák Gyula, a csepeliek kitűnő öklözője ellen vívta. A versenyre Bicsák ellenfele nem jött el, és megkérdezték Lacit, hogy lenne-e kedve bokszolni. Az ifjú Papp Laci kötélnek állt, és ellenfelét – mindenki meglepetésére – alaposan elverte. A mérkőzés után többen is összesúgtak: 

– Ki ez a Papp? Még soha nem láttuk.

Négy nappal a győzelem után már a válogatott színeiben bokszolt a Sportcsarnokban az osztrákok elleni csapatversenyen. Ellenfelét, az osztrák Nesladeket már az első menetben háromszor padlóra küldte, majd a következőben ismét kétszer, mire az osztrák feladta az egyoldalú küzdelmet. A tömeg óriási üdvrivalgással ünnepelte a 19 éves fiút.

1946-ban megnyerte a magyar középsúlyú címet.

Az első amatőr sikerek után elérkezett az első fontos állomás, az 1948-as londoni olimpia. Ekkor már Ádler Zsigmond volt az edzője.

Első ellenfele a finn Valle Resko volt. Az első menetben mindketten óvatosan kezdtek, de a második menetben aztán egymásnak estek, és az egyik ütésváltás alkalmával a finn öklözőt Laci pontos balhorga állcsúcson találta, mire az elterült. A végeredmény: kiütés a második menetben. A luxemburgi Welter már az első menetben elvérzett a magyar fiú ellen. A harmadik áldozat a belga Cavignac volt. Ő se élte túl az első menetet. Pontos jobbhorog után úgy elterült, hogy a bíró számolás nélkül kihirdette a győztest. Az elődöntőben az olasz Fontana volt az ellenfél, aki korábbról már jól ismerte Lacit, ezért óvatosan és védekezve bokszolt végig, így ő megúszta kiütés nélkül a találkozót, azonban a győzelemhez egy pillanatig sem férhetett kétség. Jött a döntő a hazaiak favoritja, John Wright ellen. A kiütés itt is elmaradt, mert az angol fiú nagyon jól bírta az ütést, de egyhangú pontozással győzött Papp László, és ezzel megszerezte élete első olimpiai aranyérmét.

1949-ben aztán sikerült az oslói Európa-bajnokságot megnyernie középsúlyban, így megvolt ez a cím is az olimpiai érem mellé. Ugyanebben az évben megnyerte a főiskolai világbajnokságot is. 1951-ben újabb Európa-bajnoki cím, és újra megnyerte a főiskolai világbajnokságot. Az Európa-bajnokságon egyébként a második mérkőzésen vállperec-repedést szenvedett, de ennek ellenére még két mérkőzést magabiztosan megnyert.

1952-ben jött a helsinki olimpia, immáron a Budapesti Bástya, az MTK Budapest jogelődje színeiben. Előtte Laci édesanyja azt mondta neki: 

– Kisfiam, aztán ha összekerülsz fekete sráccal, inkább hagyd ott az egészet! Nem kell az nekünk, hogy megverjen egy ilyen fekete ember.

Laci ellenfele mindjárt az elején a színesbőrű, amerikai Webb volt, aki már megkötött profi szerződéssel a zsebében jött el az olimpiára. Webb valamivel magasabb volt, mint Laci, és teljesen biztos volt a győzelmében. A mérkőzés elején az amerikai – kézfogás helyett – egyből ütéssel kezdett, ami megadta a meccs alaphangulatát. Webb többször is rálépett Laci lábára, amitől a magyar begurult, és nekiesett az amerikai fiúnak. Papp Laci a mérkőzésre így emlékszik vissza:

– Megszólal az első menetet jelző gongütés. Illedelmesen megyek, nyújtom a kezem, erre a csúzliszájú izé...jött és bumm... már ütött is, épp, hogy elhúztam a fejemet. Elöntötte a vér az agyamat, olyan pipás lettem, még azt mondják, hogy ezek rendes gyerekek. Hát én aztán ütöttem-vágtam, azt hiszem, még a sípcsontjára is ütöttem... Persze, nem volt helyes, tudom, mert mérgesen nem lehet még verekedni sem. Az első menetben kétszer rálépett a lábamra. Mikor aztán harmadszor is rálépett s elvesztettem az egyensúlyt, mondom, biztos, ami biztos, leteszem a bőröndöt a padlóra, nehogy valami rumli legyen itt véletlenül, és bevágjon egyet az ipse. Leültem hát, és mondom megnézem, miért lépked ez a lábamra. Hát komolyan, akkora lába volt, mint egy hegedűtok. Ha nem volt nyolcvanas lúdtalpa, akármi legyek. Mondom, megállj, én se a falvédőről léptem le, felálltam, s a bíró jelt adott a folytatásra. Leeresztett kézzel álltam, s láttam, a srácnak kitágulnak a pupillái. Na, most agyoncsaplak - gondolta – csücsörített egyet, és ütött egy jobbkezest. Én félreléptem, és bal kézzel állon vágtam a verebet. S pont akkor lett vége az első menetnek. A szünetben megyek a helyemre, az Ádler fogad a sarokban, és azt mondja:

– Te jó isten, mit csinálsz, hát ilyen marhaságot, kihúzod a gyufát!


– Ide figyeljen, Ádler – válaszoltam –, mesélni én is tudok, nem tudom, mit szólt volna, ha az ember nyújtja a kezét, és rögtön pofon akarják csapni. Naná, nem elkapja a fejét.

– Azzal együtt igaza volt neki. A második menetben megnyugodtam, alaposabban mentem előre, rávertem a gyomrára. Nem tudom, ismerik-e azt az érzést, amikor az embert gyomron verik, borzalmasan kellemetlen, a levegő se be, se ki, a szeme jön ki, mint a csigabigának. Borzalmasan kellemetlen. S akkor lekapta a kezét a srác, én pedig állon vágtam bal kézzel, jobb kézzel. Én olyan fáradt voltam, hogy nem igaz, de elfogott a röhögés. Fekete volt a srác, mint a korom, és a fehér szemgolyója forgott, mint a rétestészta. És akkor kiszámolták az ipsét. Amikor valahogy felkelt, odamentem és mondtam: – Gyere kiskomám. Odasegítettem a helyére.

Webb után Chase-t úgy kiütötte, hogy ülve számolták ki, majd a bolgár Szpaszov és az argentin Herrera sem állíthatta meg. A döntőben az ellenfele Van-Schalkwyk volt Dél-Afrikából. Az első két menet még viszonylag kiegyenlített volt, bár már ekkor is a magyar versenyző vezetett, de az utolsó 3 percben a dél-afrikai többször is megroggyant a kemény ütésektől, és rá is számoltak, így nem volt kétséges, hogy ki nyerte a mérkőzést.

A harmadikat 1956-ban, a melbourne-i olimpián nyerte. 

Profi pályafutása alatt 29 mérkőzést vívott, mérlege: 27-0-2 (16 KO)

1965 után hosszú éveken át edzősködött – eleinte a Honvédban, majd később ő lett az ökölvívó-válogatott szövetségi kapitánya –, és olyan sportolók sikerei fűződnek a nevéhez, mint, Orbán, Kajdi, Badari, Gedó vagy Kovács István.

1991-ben a hatvanötödik születésnapja alkalmából a WBC világbajnoki övvel lepte meg az idős bajnokot, ezzel is elismerve tehetségét, majd 2001-ben hetvenötödik születésnapján beválasztották a Boksz Hírességei közé.

Fantasztikus sportteljesítménye mellett mindig közvetlen maradt az emberekhez, nem szállt a fejébe a dicsőség, és egyedülálló módon tudta kifejezni magát. Amikor mérkőzéseiről mesélt, élményszámba ment.

Sajnos idősebb korában megtámadta a Parkinson-kór – melynek súlyosabb válfajában Muhammad Ali is szenvedett –, ám mikor arról faggatták, hogy milyen az egészségi állapota, azt mondta:

– Kitűnő.

Amikor pedig megkérdezték, hogy megy-e még neki a balos, akkor csak annyit mondott:

– Megy, mint a huzat.

Papp László 1951 és 1953 között a Budapesti Bástya (az MTK Budapest jogelődje) sportolója volt.

Életének 77. évében, 2003. október 16-án hunyt el Budapesten.

Sírhelye a Farkasréti temető 22-1-83/84-es parcellájában van.

Háttéranyag: Horváth T. Zoltán

MTK Hírlevél

Ne maradjon le egy eseményről sem!
Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Csatlakozz RSS csatornáinkhoz és értesülj azonnal a legújabb hírekről, érdekességekről egy gombnyomásra!