„Barátságosan fogadtak.”

Interjú rövidpályás gyorskorcsolyázóink szakosztályvezetőjével.

Rövidpályás gyorskorcsolyázóink szakosztályvezetőjével, Huszár Erikával  tekitettük át, hogy miként értékeli a jelenlegi helyzetet, és hogyan látja a jövőt.

Erika az egyik legnagyobb név, az elmúlt évtized meghatározó rövidpályás gyorskorcsolyázója. 2009-ben szerzett Európa-bajnoki címe mellett a 2006-os téli olimpiai játékokon negyedik lett 1500 méteren. Ezzel 26 év után a legjobb eredményt érte el magyar sportolóként téli olimpián. A 2010-es olimpiai játékokon hatodik lett 1500 méteren. A Darázs Rózsa, Keszler Andrea, Huszár Erika és Heidum Bernadett összeállítású női váltóval ötödik helyezést érték el. A heerenveeni rövidpályás gyorskorcsolya Európa-bajnokságon, 3000 méteres váltóban, a magyar női staféta tagjaként második helyen végzett, majd a törökországi Erzurumban rendezett téli Universiadén a bronzérmet sikerült megszereznie.

– Milyen viszonyokat találtál, amikor először szétnéztél a Gyakorló Jégcsarnokban?

– Elsősorban, ami a legfontosabb volt, hogy a gyerekek és a szülők nagyon kedvesek voltak, és barátságosan fogadtak. Ez már olyan kezdeti, meghatározó hangulatot adott, hogy jó érzés volt velük felmenni a jégre. A gyerekek nagyon szeretnének tanulni, sokszor jöttek oda hozzám, hogy mit gondolok, mi az, amin változtatniuk kellene? Azt lehet látni, hogy ki vannak éhezve arra, hogy valaki segítse őket a fejlődésben. Ami biztos, hogy olyan bázisnak kell kialakulnia, hogy még több gyerek legyen, sokan tudjanak egyszerre edzeni. Jelen pillanatban az egészen picik együtt vannak a jégen az idősebbekkel, ezt nehéz az edzőknek megoldani, de ebben fontos szerepe van, hogy nálunk van olyan tapasztalt vezetőedző, Kun Bálin Tibor személyében, és olyan lelkes edző, mint Heidum Bernadett, aki minden másodpercben javítja, segíti, ösztönzi a gyerekeket.

– Fontos nekünk, hogy Bernit említed, 2010-ben az olimpián egy csapatban voltatok, a vele való kapcsolat nyilvánvalóan folyamatos. Amikor kiderült, hogy együtt fogtok dolgozni, akkor volt valami leülés, skype-megbeszélés? Egyformán gondolkodtok arról, amit szeretnétek csinálni?

– Igen, egyébként is tartottuk a kapcsolatot. Sportolóként rengeteg időt töltöttünk együtt, tulajdonképpen olyan viszonyban vagyunk, hogy ismerjük egymás gondolatait. Félszavakból is értjük egymást, ez sokat segít a kommunikációban. Nem titok, hogy nem itthon élek, viszont Tiborral és Bernivel is Skype-n tartjuk a kapcsolatot, és óriási segítség, hogy jól ismerjük egymást, nem kell az ismerkedési fázissal bajlódni, tudjuk, hogy a másik miről, mit gondol.

– Említsük meg Tibort is! A bemutatkozó szülői értekezleten olyan benyomást tett a gyerekekre és a szülőkre, mint aki nagyon pontosan tudja, hogy mit akar, precízen kijelöli azt az utat, amit be kell járni. Azt is megmondta, hogy ő megy fel először a jégre, ebben nem ismer tréfát. Milyen együtt dolgozni valakivel, aki ennyire jól, körvonalazhatóan megfogalmazza az elképzeléseit?

– A vezetőedzőnek ilyennek kell lennie. Olyan valaki, aki nem tud irányítani, és megmondani a szülőknek és gyerekeknek, hogy mi, hogy fog történni, az nem erre a posztra való. Ez veszélyes sportág, itt tudni kell mindenkinek, hogy mi a dolga, és milyen módon lehet olyan környezetet nyújtani – mint hogy ő megy először a jégre –, ami egyértelművé teszi a dolgokat. Kötelező, hogy az edző menjen fel először. Kanadában is az edző megy fel mindenki előtt a pályára, megnézi a szivacsokat, hogy ha valaki elesik, biztonságos környezetben legyen. Tibor olyan egyéniség, biztos pont, olyan vezető, akiről tudják, hogy ha ezt mondta, akkor ez így is lesz. Ugyanakkor Berni nagyon jól kiegészíti őt a kedvességével, míg az egyéniségével motiválja a gyerekeket. Óriási a különbség a kettő között. Nem mindenki tud vezetőedző lenni, és nem mindenki tud olyan kedves, szerethető ember lenni, aki miatt vidáman jönnek edzésre a gyerekek. Sokan vannak, akik azért is járnak hozzánk, mert azt mondják: „Bernivel találkozom, és majd ő kijavít, segít." Igen, ez fontos, és pluszt kell hogy adjon, tudjuk, hogy a rövidpályás gyorskorcsolyában az edzések elég nehezek. Nem arról szólnak, hogy lejövünk társalogni. Ha van olyan ember a gyerekek mellett, aki át tudja lendíteni őket a jókedvével és kedvességével, az óriási motivációt tud adni.

– Van olyan Brüll akadémista a szakosztályban, aki felnőtt olimpián vett részt, de olyan is, aki ifjúsági olimpián nyert, vagy vannak olyan eredményei, melyek optimizmusra adhatnak okot. Ők kiemelt figyelmet kapnak?

– Természetesen ők elsősorban a válogatott trénerek felügyelete alá tartoznak, viszont ebben a sportágban minden edző hozzá tud adni picit a nagy egészhez, mert valamit máshogy lát. Berni az elmúlt időszakban olyan sok időt töltött a válogatott edzők kezei között, hogy tudja, mit kell csinálni. Ezért nagy plusz a gyerekeknek, hogy ha nem a válogatott edzésére mennek, hanem az MTK Budapestére, akkor ugyanazokat az instrukciókat fogják kapni, hiszen Berni tudja, mi az a vonal, amerre a válogatottban terelik a gyerekeket, milyen technikát kell erőltetni, hogy az pontos legyen. Sok esetben lehetne, hogy a válogatott edző mást mond, megzavarja a gyereket, hogy „Jó de akkor, hogy is kell ezt csinálni? Hogyan tartsam a lábam?”. Így ezzel sem lesz probléma, ez óriási pozitívum.

– Mennyi időbe kerül az, amíg a mi – most még nagyon fiatal – sportolóink odakerülhetnek az élvonalba?

– Ezt nehéz megmondani. Ez a sportág nem csak arról szól, hogy ki, hogy végzi a feladatát. Nyilván tehetségesnek kell lenni, de sok függ attól, hogy fejben hogy áll hozzá a gyerek a versenyhez, vagy olyan szituációhoz, ami nagyon stresszes. Szeretném, ha az elkövetkező időszakban, években az egészen kicsiket már megtanítanánk arra, hogy milyen módon kell az ilyen kiélezett helyzetet kezelni. Sok gyerek nem kap segítséget abban, hogy stresszhelyzetet hogyan kezeljen. Ezt egészen kicsiként meg kell tanulni, tudniuk kell, hogyan kell a versenyhez odaállni. Ez jelenti a sikerét a legjobb versenyzőinknek, hiszen apróságok döntenek arról, hogy ki a jobb. A világon a férfiaknál, az első húsz nagyon jó, de ki nyer? Az fejben dől el, hogy ki, hogy áll oda. Ezt kicsi kortól el lehet kezdeni fejleszteni. Szépen tanulják meg a megfelelő hozzáállást! Ebben szükségünk lesz a szülők segítségére is.

Szakosztályunk nyitva áll az érdeklődők előtt. Jelentkezni lehet ITT.

Ezt olvastad már?