A négy MTK-játékossal felálló magyar női labdarúgó-válogatott 3-0-s vereséget szenvedett Olaszország ellen a Ciprus-kupa második mérkőzésén. Turányi Lilla, Papp Dóra és Csányi Diána kezdőcsapatban kapott helyett, míg az újonc Tóth Barbara a 80. percben váltotta Tóth Alexandrát.
– Sok mindent kell figyelembe vennünk a tornán, szerettünk volna pihentetni játékosokat, és mindenkinek lehetőséget adni, de megtartani a stabilitásunkat egy vb-résztvevő válogatott ellen. Az újonc Tóth Barbara és azok, akik eddig kevesebb lehetőséget kaptak, megállták a helyüket. A szünetben próbáltam megnyugtatni a lányokat és a cserék is hozzátettek a játékhoz. Olyan hibákból kaptuk a gólokat, amiket, úgy gondolom, ősszel már nem fogunk elkövetni. Még formán kívül vannak a lányok, több a pontatlanság a játékunkban. Ennyivel előttünk járnak az olaszok, de azt is meg kell jegyezni, hogy a játékunkban volt fejlődés az előző mérkőzéshez képest. Tetszett, amit agresszivitásban, felfogásban láttam a pályán – mondta a lefújást követően Markó Edina. – Mexikó ellen megint más meccsre számíthatunk, többet kell mutatnunk előrejátékban, ami mindig veszélyezteti a stabilitásunkat, ebben kell megtalálnunk az egyensúlyt.
Markó Edina tanítványai vasárnap délután Mexikó ellen javíthatnak.
Olaszország–Magyarország 3-0 (2-0)
Válogatott vereség Cipruson
Publikálva: 2019.03.02
Frissítve: 2019.03.01
Korábbi bejegyzések | ||
---|---|---|
22:32 | 3. hely 800 méteren, 7. összetettben | |
21:02 | Továbbra is a hetedik helyen | |
17:16 | A nyolcaddöntő jelentette a végállomást | |
14:56 | Hatodik hely súlylökésben | |
13:00 | Túl a magasugráson | |
11:22 | Egyelőre a hetedik helyen |