Kézilabda
Poczetnyik Luca

„Újra szokni kell a versenyszituációkat”

Publikálva: 2020.11.15 Frissítve: 2020.11.15 Vívás – kard

Világbajnok kardvívónk, Szatmári András nyilatkozott a múlt heti Magyar Kupa-fordulóról.

Klubunk sportolója az elődöntőig menetelt, ahol Szilágyi Áron nagy csatában, 15-13-ra verte.

– Összességében elégedett vagyok, de akkor lettem volna igazán boldog, ha megnyerem a versenyt. Jó volt újra éles szituációkat átélni, jó volt ismét megtapasztalni ezt a helyzetet. Az elődöntőben Szilágyi Áronnal változatos, jó asszót vívtunk, amiből most ő jött ki győztesen. Vezettem 9-6-ra és 10-8-ra is, tehát benne volt, hogy én nyerem azt a találkozót. Ha az meglett volna, akkor enyém lehetett volna az aranyérem. Félig üres, félig teli a pohár, mert volt még bennem, de nyolc hónap kihagyás után nem vívtam rosszul.

Andris azt is elmondta, mi hiányzott ahhoz, hogy bekerüljön a döntőbe és megszerezze a végső győzelmet.

– Utólag visszatekintve picit a koncentrációt kellett volna növelnem. Nem voltam hozzászokva az ilyen éles szituációkhoz az utóbbi időben, és ezt ugyanúgy vissza kell építeni, mint mondjuk az állóképességet. Ha ez sikerül, akkor rendben leszek. Nem ez volt az év legfontosabb versenye, hiszen lesznek még válogatók és országos bajnokság is, de ez is jó állomás volt. Sokkal több élesebb asszó kellene, amit edzésen nehéz szimulálni, ezért több verseny kell.

A 27 éves vívó azt is elárulta, milyen volt ilyen hosszú kihagyás után újra versenyezni.

– Mentálisan és fizikálisan is nagy kihívás volt. Éreztem néhány hullámvölgyet és a következő versenyen koncentráltabbnak kell lenni, illetve fizikálisan is picit elfáradtam. Nem vagyok rossz állapotban, talán most több izom is van rajtam, mint régebben, de valahogy a versenyszituáció sokat kivett belőlem. Hozzá kell ehhez újra szokni.

Zárásként arról kérdeztük kiválóságunkat, mit tartogat az elkövetkezendő néhány hét, hónap számára.

– Minimális pihenőm volt a verseny után, de azon kívül heti 7-8 edzésen készülünk a soron következő versenyekre. Nem feltétlenül csak a Magyar Kupa-fordulókra, hanem már az olimpiára is. Ugyan még messze van, és továbbra is bizonytalan a járványhelyzet, bizakodó vagyok, hogy addig visszaáll minden a rendes kerékvágásba.

Kövess minket
MTK Hírlevél

Ne maradjon le egy eseményről sem!
Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Csatlakozz RSS csatornáinkhoz és értesülj azonnal a legújabb hírekről, érdekességekről egy gombnyomásra!