Tenisz
Babos Tímea

„Timi nagyon sok fiatal teniszezőnek lehet a példaképe” (LAPSZEMLE)

Publikálva: 2019.11.06 Frissítve: 2019.11.06 Tenisz

Babos Tímea megvédte női páros világbajnoki címét Kristina Mladenoviccsal. A párosban szintén Grand Slam-győztes Temesvári Andrea a Digi Sporton élte át Babos újabb győzelmét szakkommentátorként.

Fantasztikus érzés ezt végig élni vele, úgy, hogy ő a pályán volt, mi pedig kint szurkoltunk neki. Mladenovic nagyon jól fogalmazott a díjátadó beszédében, miszerint Timivel nagyon fontos volt, hogy jó összhangban voltak, és a nagyon fontos pillanatokban tudtak nagyon jól játszani. Amikor talán egy picit az egyikük lejjebb volt, akkor a másik nagyon jól ráérzett, és tudta húzni magával. Ezért is alkottak és alkotnak fantasztikus, jó párt – nyilatkozta Temesvári a Sport24-nek

A fináléig négy mérkőzés vezetett, ebből három összecsapáson is döntő rövidítéssel jutott tovább a magyar-francia duó, majd a trófeáért folyó harcban 6:1, 6:3-ra győzött. De az újabb világbajnoki cím mellett egyéb célkitűzései is akadhatnak Baboséknak.

Talán amit a jövőben még nagyon szeretnének: még több Grand Slam-tornát megnyerni – jegyezte meg Temesvári.

Egy ilyen siker a magyar teniszsport számára is hatalmas eredmény.

Ez nagyon kell a magyar sportnak, hogy minél többen merítsenek ebből. És ahogy mondani szokta Timi, neki is sikerült Sopronból, természetesen a család, az apukája, a szponzorok, a mecénások, az edzők segítségével, amihez kellett az ő akaratereje, a sok lemondás, amivel járt. Ez egyéni sport; persze, most párosban nyert – látszik, hogy nagyon szeret csapatban dolgozni. Ezzel példát mutat, és nagyon sok teniszezőnek lehet most a példaképe Timi itt Magyarországon. És kellenek is ezek az eredmények.

A teljes videó ITT elérhető.

Forrás: nso.hu

Kövess minket
MTK Hírlevél

Ne maradjon le egy eseményről sem!
Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Csatlakozz RSS csatornáinkhoz és értesülj azonnal a legújabb hírekről, érdekességekről egy gombnyomásra!