Atlétika
Magyari Zoltán

„Optimistán megyünk tovább”

Publikálva: 2020.10.19 Frissítve: 2020.10.19

Molnár Róbert csapata két győzelemmel kezdte az U11-es leány kosárlabda-bajnokságot

Legkisebb korcsoportos lányaink is nekivágtak a szezonnak – vasárnap reggel Pasaréten – az U11-es bajnokság első fordulójában. A Kaszások elleni mérkőzésen remekül kaptuk el a rajtot, majd fokozatosan növelve előnyünket, magabiztos győzelemmel vettük az első akadályt. Rögvest mi játszottunk a Vasas Bolhák ellen, akik még az első negyedet megnyerték ugyan, de a rakétákat bekapcsolva nagyobb sebességben kezdtünk kosárlabdázni és megszereztük második győzelmünket.

Mindkét meccsen remekül és agresszíven védekeztünk, aminek rengeteg szerzett labda és kikényszerített hiba lett az eredménye. Kosarainkat leginkább gyorsindításokból szereztük, sok üres ziccert sikerült értékesíteni. Párszor láthattunk passz után dobott pontokat is, ez mindeképpen örömre ad okot és bíztató a jövőre nézve. Nem lehetett panasz a gyerekekre, végig lelkesen és nagy hévvel kosárlabdáztak. Ki kell emelnünk Grétát és Petrát, akik a csapat vezéreivé léptek elő!
Jó kis nap volt, optimistán megyünk tovább a második fordulóra.

MTK Budapest–Kaszás Girls 46-21 (15-2, 7-6, fb.: 4-5, 10-5, 10-3)

Balog Lujza 5, Tüske Petra 15, Szinovszki Bori 4, Szabó Hedvig 1, Kovács Fanni -, László Rozina -, Kerülő Hanna 1, Sárosi Szonja -, Pataki Gréta 19, Verebes Hanna 1

Vasas Bolhák–MTK Budapest 23 – 50 (5-4, 0-19, fb.: 4-7, 2-16, 12-4)

Balog Lujza 3, Tüske Petra 17, Szinovszki Bori 4, Szabó Hedvig 1, Kovács Fanni 1, László Rozina 2, Kerülő Hanna 1, Sárosi Szonja -, Pataki Gréta 20, Verebes Hanna 1

Ezt olvastad már?

Kövess minket
MTK Hírlevél

Ne maradjon le egy eseményről sem!
Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Csatlakozz RSS csatornáinkhoz és értesülj azonnal a legújabb hírekről, érdekességekről egy gombnyomásra!