Atlétika
Nagy Marcell

„Jól fogunk mozogni a pályán” (VIDEÓ)

Publikálva: 2019.12.05 Frissítve: 2019.12.05 Kosárlabda női

Beharangozó a hétvégi, hazai TFSE-MTK Budapest-Vasas Akadémia mérkőzés előtt.

A női kosárlabda-bajnokság első osztályában szereplő TFSE-MTK Budapest a ZTE ellen elszenvedett idegenbeli vereség után, a Vasas Akadémia gárdáját látja vendégül.

Csapatunk jelenleg a mezőny közepén, a 6. helyen várja a követező megmérettetést, a 10. Vasas ellenében.

A Vasas csapata pillanatnyilag három győzelemmel és hat vereséggel áll. Három győzelmükből kettőt a két pécsi csapattal szemben (PEAC és PINKK) szerezte, 69-67 és 84-63-as arányban. A harmadikat az előző fordulóban az ELTE BEAC Újbuda ellen sikerült összehozniuk – hazai környezetben, 85-62-es megoszlásban. Hat vereségükhöz pedig: a Győr, Szekszárd, Cegléd, Csata, DVTK és a Sopron járultak hozzá.

A dobott pontokat tekintve 664-et, míg kapottak esetében 721-et jegyezhetnek. Ez mérkőzésenként 73.7 – 80.1 átlagot jelent.
Ezen számok a TFSE-MTK lányai esetében: 698 – 711, ami meccsekre leosztva, átlagban 77.5 dobott – 79 kapott pontot jelent.

A bajnokság ranglistáját, dobott pontokat figyelembe véve továbbra is Alisia és Chanise Jenkins vezeti 21.44 és 20.78-as átlaggal. Ám hiába „csak” 10. a Vasas, ugyanis az ő játékosuk: Brianna Fraser foglalja el a 3. helyet ugyanezen a listán, 20.22-es középértékkel. Brianna Fraser (34) 20 pont feletti átlaga is azt erősíti meg mindenkiben, hogy kőkemény meccs lesz szombaton

Az egész Vasast szemügyre véve, Fraseren kívül négyen átlagolnak 10 pont körül.

Taylor Murray: 13.1
Tóth Orsolya: 11
Böröndi Vivien és Vukov Szonja pedig 8.1 pontot dobnak mérkőzésenként.

Nálunk más a helyzet. A két Jenkins lány kiugró teljesítményei mellett nehéz is lenne mindenkinek 10 pont körül átlagolni, ezt mi CSAPATMUNKÁVAL helyettesítjük.

Bernáth Réka és Süle Krisztina 10.1 és 8.1-es mutatóval bír. Bernáth Réka hatékonysága még mindig egyedülálló a hármasvonalon túlról. 52.6%-al vállal, ami a férfi mezőnyben is bőven megállná a helyét.

Ezen statisztikák alapján, papíron jobbnak bizonyulunk, mint a Vasas Akadémia gárdája.
DE ezt a játékot nem papíron, hanem parketten játszák, így ez a mérkőzés koránt sem lefutott.
A győzelemhez kelleni fog a TI hangotok is szóval gyertek szurkolni, hogy ismét diadalmaskodni tudjanak hazai pályán a hölgyek!

Női NB I A-csoport, 10.forduló

TFSE-MTK–Vasas Akadémia

2019.12.07. szombat, 18:00 – MTK Budapest Kosárlabdacsarnok

Így látja Borsos Berta, aki a Vasasban nevelkedett.

Kövess minket
MTK Hírlevél

Ne maradjon le egy eseményről sem!
Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Csatlakozz RSS csatornáinkhoz és értesülj azonnal a legújabb hírekről, érdekességekről egy gombnyomásra!