Tenisz
Gálfi Dalma

„Jó MTK-snak lenni, és ezt nem csak mi mondjuk.”

Publikálva: 2019.01.16 Frissítve: 2019.01.15 Brüll Alfréd Akadémia

dr. Deutsch Tamással, az MTK Budapest elnökével beszélgettünk a magunk mögött hagyott esztendőről, és a 2019-es tervekről.

ARANYKÖNYV

– A január kiváló alkalmat biztosít arra, hogy visszatekintsünk az elmúlt évre. Elnöki szemmel milyen volt a 2018-as esztendő?

– A tavalyi esztendő eseményei közül kettő biztosan be fog kerülni az MTK „Aranykönyvébe”. Az első egy sporttörténelmi siker, a férfi rövidpályás gyorskorcsolyaváltónk olimpiai győzelme, amelynek a Liu-testvérek révén részese lehetett a klubunk is.  Közismert tény, hogy a magyar sportolók eddig minden olyan olimpián legalább egy aranyérmet nyertek, amelyen elindulhatott Magyarország. Athéntól Rióig 176 elsőségnél tartottunk, de téli ötkarikás játékokról eddig még soha nem sikerült a legfényesebb medállal hazatérni. Ez a sorozat szakadt meg végre azzal, hogy tavaly, Pjongcsangban, a rövidpályás gyorskorcsolyázók mezőnyében, az 5000 méteres férfi váltó első helyen végzett, olimpiai bajnoki címet szerzett, soraiban két nagyszerű MTK sportolóval, Liu Shaolin Sándorral és Liu Shaoanggal.

– A másik kiemelkedő esemény, hogy 2018-ban ünnepelhettük az MTK 130. születésnapját. Az ünnepi esztendőben – mint cseppben a tenger – klubunk minden fontos erénye, szépsége, erőssége, sikere megmutatkozott. Eredményesek voltunk – az olimpiai aranyról már beszéltem –, hiszen versenyzőink 24 felnőtt és 49 utánpótlás magyar bajnoki címet szereztek, női labdarúgóink bajnokok lettek, míg férfi focistáink – keserédes siker – visszajutottak a legmagasabb osztályba. Újabb és újabb felnőtt- és utánpótláskorú sportolóink bizonyították be, hogy helyük van a hazai és a nemzetközi élvonalban egyaránt.

– És 2018-ban megmutattuk azt is, hogy amellett, hogy sikerklub vagyunk, a szurkolóinkkal, a sportolóinkkal, az edzőinkkel és a munkatársainkkal együtt erős, összetartó, élő közösséget alkotunk. Ezért vehettek részt annyian a két családi napunkon, az évente megrendezett jótékonysági Blue&White Party-n, a Hanukai-adventi gyertyagyújtáson, és számtalan, a szakosztályaink által szervezett, a jubileumi évhez kapcsolódó sportversenyünkön. Az MTK Budapest tavaly is megmutatta, elsősorban az MTK család tagjainak, hogy a klubhoz tartozás érzésünk annyira erős, hogy örömforrássá válik mindannyiunk számára. 

Az MTK Budapest sportolói 2018-ban, felnőtt magyar bajnokságokon 67 érmet szereztek (24 arany, 18 ezüst, 25 bronz) hazai utánpótlás-bajnokságokon 101 érmet nyertek (49 arany, 31 ezüst, 21 bronz). Felnőtt Európa-bajnokságokon 4 alkalommal állhattak dobogóra (2 ezüst, 2 bronz). Utánpótlás Európa-bajnokságokról 4 medált hoztak (4 ezüst). Felnőtt-világbajnokságokon 5 érem a mérlegünk (3 arany, 2 ezüst, melyből két első és egy második helyet egyetemi és főiskolás vb-n szereztünk). Utánpótlás-világbajnoki érmeink száma 2 (arany).

2019

– Mit hozhat az MTK Budapest számára a 2019-es esztendő?

– Az idei év legkiemelkedőbb eseménye számunkra a 15. Maccabi Európa Játékok. Olyan varázslatos rendezvénynek lehetünk a büszke házigazdái – partnereinkkel, a Maccabi VAC-al és a MAZSIHISZ-szel közösen – amely minden idők legnagyobb hazai felnőtt multisporteseménye lesz. A jelenlegi állás szerint több, mint 30 ország 2500 sportolója, 25 sportágban méri össze tudását,  és ehhez társulnak még a parasportolók versenyei 2 sportágban.

– A Maccabi Európa Játékok azonban sokkal több, mint egy sportesemény. Klubunk a kezdetektől büszke arra, hogy a magyarországi, a budapesti zsidó közösséghez tartozik ezer szállal, a Játékok pedig segítenek klubunk identitásának megerősítésében. Bízunk abban, hogy a magyar sportolók – köztük klubunk versenyzői – kiemelkedően teljesítenek majd a 2019. július 29. és augusztus 7. között megrendezésre kerülő Játékokon.

Deutsch Tamás szerint jónéhány fiatal MTK sportoló ma még talán nem annyira ismert, mint a legnagyobb bajnokaink, de érdemes felhívni rájuk a figyelmet, mert akár már a tokiói, vagy az azt követő olimpiákon sikeresen képviselhetik klubunkat: Moravcsik Angéla, Jancsik Tamás (atlétika/gerelyhajítás), Gecse Márton, Kállai Róbert Gida, Moldován Milán, Potoniec Zsófia, Somogyi Szilvia, Sólyom Dóra, Szellák Szabina (kajak-kenu), Czagány Dóra, Fehér Péter, Tamás Ferdinánd (karate), Borda Korinna, Juhász Anna, Váray Míra, Wehovszky Vivien, és őket követheti Kocsis Evelin, illetve Krasznay Blanka (ritmikus gimnasztika), Sziklási András, Talabos Attila, Tiborcz Dániel (rövidpályás gyorskorcsolya), Kelen Bailey, Patakfalvy Luca (taekwondo), Purguly Zsuzsanna, Schermann Bianka, Szmirnov Anna (torna), Bánóczki Milán (úszás), Bartkó Levente, Miskó Dorina, Kókai Csilla, Pöltz Anna, Somody Soma, Wimmer Dorina (vívás).

– Ebben az évben négy felnőtt világbajnokságot is rendez Magyarország, ebből háromnak ad otthont Budapest, „Európa Sportfővárosa”.

– Asztaliteniszben és öttusában MTK-s sportolók nem lesznek a magyar válogatott tagjai, de természetesen nagyon szurkolunk majd a magyar csapatnak. Az elmúlt évek következetes és sikeres szakosztályi építkezésének köszönhetően kajakosaink és kenusaink közül már többen esélyesek arra, hogy a válogatott tagjaként klubszíneinket is képviselhessék a világbajnokságon. Ki kell emelni, hogy ebben sportágban a legjobb magyar versenyzőknek sokszor nehezebb bekerülni a nemzeti válogatottba, mint egy világversenyen jól teljesíteni. A kvalifikációs vívó-világbajnokságon pedig több sportolónk is bizonyosan szerephez jut majd a magyar válogatottban, sőt, az éremesélyes magyar versenyzők közé tartoznak.

– 2019-ben Budapest az „Európa Sportfővárosa” kitüntető cím birtokosa. Az „Európa Sportfővárosa” programsorozat részét képezi a 15. Maccabi Európa Játékok is. A versenyszerű sport és minden sportesemény, így a világesemények célja az is, hogy aktív sportolásra buzdítson. A legkiválóbb eredmények elérése és az aktív sportolás népszerűsítése, ez 130 éve az ars poeticánk. Az MTK sportolói által eddig megnyert 35 olimpiai aranyérem mellett mindig is arra ösztökéltünk mindenkit, hogy legyen részese az egyik legnagyszerűbb közösségi tevékenységnek, a sportnak. Azt gondolom, hogy olimpiai győzelemmel ér fel, ha meg tudjuk szerettetni a sportot a gyermekekkel, a fiatalokkal, a felnőttekkel.

Ők a jelen MTK-s sztársportolói: Krizsán Xénia, Nguyen Anasztázia (atlétika), Hárspataki Gábor (karate), Kis Alexandra, Pigniczki Fanni (ritmikus gimnasztika), Bácskai Sára Luca, Liu Shaoang, Liu Shaolin Sándor (rövidpályás gyorskorcsolya), Babos Tímea (tenisz), Böczögő Dorina (torna), Márton Anna, Szatmári András (vívás/kard).

KICSIT MÚLT, KICSIT JÖVŐ

– A sportegyesületi rangsorban – 2018-ban – harmadik helyen végzett az MTK Budapest.

– Büszkék vagyunk rá, hogy az elmúlt öt évből négy alkalommal, a három legeredményesebb egyesület között végeztünk. Évtizedekkel ezelőtt volt rá példa utoljára, hogy ilyen kiegyensúlyozottan teljesítsünk a klubok versengésében. Ez ugyan egy nem hivatalos, de kiemelten nemes verseny, amelyben mindenki nyerni szeretne, ez nekünk 2017-ben sikerült.

       

HAJRÁ, MTK!

– Sok sport- és közösségi eseményen vettél részt. Ezeken elnök voltál, vagy szurkoló?

– Minden csapatunknak, valamennyi sportolónknak egyaránt szívből szurkolok. Én elsősorban MTK drukker vagyok. Boldogság, ha győzedelmeskedünk, és bizony el van rontva a napom, ha vereséget szenvedünk. Igyekszem minél többször személyesen is szurkolni a különböző megmérettetéseken, de sajnos még így is sokkal kevesebb eseményre jutok el, mint szeretnék. A családi érintettség okán tavaly is szép számmal vettem részt a ritmikus gimnasztika versenyeken, illetve a labdarúgócsapatunk mérkőzésein. Előbbi esetében az egyik legeredményesebb szakosztályunkról beszélhetünk, míg focistáink az ősz során sokáig dobogós helyen álltak, most pedig a hatodik pozíciót foglalják el az OTP Bank Liga tabelláján.

– Ha tehetem, leginkább az utánpótlás-versenyekre megyek, varázslatosnak tartom az ott érzékelhető  őszinte sportszeretetet. A könnyek – legyenek akár az öröm, vagy az elkeseredés jelei – mindig megindítják az embert. Ezért mindenkit buzdítok arra, hogy ha teheti, látogasson el a fiatalok megmérettetéseire, mert a szurkolás egész más dimenziójával is megismerkedhet.

Akiket 2018-ban elvesztettünk: Bonda Csaba, Demján Sándor, Fazekas Árpád, Fábián László, Forintos Győző, Kovács Ferenc, Merényi József, Stern Péter, Tatárné Balogh Erzsébet, Sermer György.
Emléküket megőrizzük!

VÉLEMÉNYEK

– Közel 9 éves elnökséged alatt hogyan, mennyit, milyen irányba változott a sportszakmai megítélésed a közvélemény és a rivális klubok vezetői körében?

– Azt gondolom, hogy amit az elmúlt években elértünk, az nagyon komoly és közös siker. Igazi csapatmunka. 2010-ben – finoman fogalmazva is – több, mint mostoha helyzetben volt a klub, a szakosztályaink száma a mostaninak kevesebb, mint a fele volt csak, és a jelenlegi sportolói létszám alig harmada volt a klubunk akkori versenyzőinek száma. Összességében tehát nagyon sikeres időszak áll mögöttünk, aminek az egyik legnagyobb eredménye, hogy kiváló csapat állt össze. Kezdve a sportolóinktól, remek edzőinktől, hiszen kiváló műhelyeink vannak, folytatva a sportszakmai munkatársakon keresztül egészen a külvilág számára láthatatlan munkát végző kollégákig, jogász, pénzügyes, fotós, mérnök, karbantartó, újságíró, vagy a létesítményüzemeltetésben, fejlesztésben közreműködő munkatársakig, mindnyájan, egytől-egyig kiváló munkát végeznek, tökéletesen teszik a dolgukat. És szeretnék köszönetet mondani vezetőtársaimnak, akik a klub irányításában segítették a munkámat. 

– Sok mindent megvalósítottunk már abból, ami a 2010-ben kidolgozott tízéves fejlesztési tervünkben szerepelt, és elértük azt is, hogy ha bárhol „kiderül” egy sportolóról, edzőről, vagy más kollégánkról, hogy MTK-s, akkor bizony az elismerés hangján beszélnek velük a klubról, sőt néha-néha még talán irigylik is őket ezért. Az biztos, hogy jó MTK-snak lenni, és ezt nem csak mi mondjuk.

Ezt olvastad már?

Kövess minket
MTK Hírlevél

Ne maradjon le egy eseményről sem!
Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Csatlakozz RSS csatornáinkhoz és értesülj azonnal a legújabb hírekről, érdekességekről egy gombnyomásra!