Kézilabda
Kobela Tamara

„Gördülékenyen megy minden” (LAPSZEMLE)

Publikálva: 2020.07.24 Frissítve: 2020.07.24 Kézilabda

Szöllősi-Zácsik Szandrának voltak ajánlatai más kluboktól, mégis maradt.

– Mi esett ki a koronavírus-járvány miatt, és mire jutott idő?

A kisfiam, Borisz első, a kislányom, Hanna ötödik születésnapját nem tudtuk megünnepelni, és sok minden más is kimaradt. Az elején kicsit élveztük a helyzetet, több időt tudtunk együtt tölteni, de aztán nagyon hiányoztak az edzések, a kézilabda, a mindennapi élet. Később nehezen éltük meg, hogy sehova sem lehetett menni, elmaradt a pörgés, ami jellemez minket.

– Torzó lett az NB I is?

A bajnokság megszakításakor a hetedik helyen álltunk, és bíztunk abban, még előre is tudunk lépni. Ehhez képest törölték az idényt, pedig az MTK még sosem végzett ilyen jó pozícióban. Ha már így alakult, majd jövőre megcsináljuk!

– Ideális terep lesz az MTK a válogatottság kiharcolásához?

Bármelyik csapatból be lehet kerülni, az a fontos, hogy folyamatosan jó teljesítményt nyújtson a játékos. A két kapitány, Danyi Gábor és Elek Gábor mindenkit figyel, a produkció dönt.

– A gyermekvállalás miatti kihagyások segítettek a világjárvány okozta leállás kezelésében?

Sajnos a műtétek miatt is volt tapasztalatom, hiszen operáció után általában kimaradt legalább fél év. Hajlamos vagyok a türelmetlenségre, ám tudtam, mire kell ügyelnem, szóval most nagyon rutinos voltam, a vállamtól kezdve mindenre figyeltem.

– Hogyan haladnak az MTK-val?

A járvány idején csak egyéni edzéseket végeztünk, labdát hosszú ideig nem is fogtunk kézbe, így kissé nehézkesen, döcögősen indult a felkészülés. Lassan azonban kezd visszaállni a rend, egyre inkább összeszokunk az új játékosokkal, mi, a régiek tudjuk, hogy Golovin Vlagyimir mit kér, szóval idővel gördülékenyen megy minden.

A teljes beszélgetést IDE kattintva olvashatják.

Kövess minket
MTK Hírlevél

Ne maradjon le egy eseményről sem!
Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Csatlakozz RSS csatornáinkhoz és értesülj azonnal a legújabb hírekről, érdekességekről egy gombnyomásra!