Atlétika
Szabó Beatrix

„Elsőre nagyon jó volt!”

Publikálva: 2020.11.29 Frissítve: 2020.11.29 Ritmikus gimnasztika

Pigniczki Fanni összességében elégedett a kijevi Eb-n nyújtott teljesítményével és a tizenegyedik helyével.

A ritmikus gimnasztikázók kijevi Európa-bajnokságának egyéni összetett versenyében túlszárnyalva eddigi legjobb helyezését (a tizenhatodikat) a tizenegyedik helyen végzett Pigniczki Fanni.

Klubunk kiválósága a második csoport (AB) első versenyzőjeként karikával lépett először szőnyegre, és bár ebbe, majd a következő labdás gyakorlatába is becsúszott egy ejtés, összességében remekül szerepelt. A folytatásban a buzogánygyakorlatát már sokkal magabiztosabban adta elő, és végül a szalaggal is elvárásainak megfelelően teljesített, így végül 87.650 ponttal zárt.

– Az első két szernél az izgalom miatt még kicsit pontatlan voltam, és nem tudtam teljesen arra figyelni, amit csinálok – mondta Fanni a versenyt követően. – De aztán elmúlt a drukk, és minden egyre jobb lett. Az apróbb hibák csak a gyakorlatok után bosszantottak, közben egyáltalán nem, és hamar el is tudtam engedni őket. Miután majdnem egy éve nem jártam nemzetközi versenyen, összességében elégedett lehetek ezzel a teljesítménnyel. Persze, még van min javítani és mit gyakorolni, de így első visszajelzésnek nagyon jónak számít a szereplésem. Nem bánom, hogy ezen az Eb-n végül nem lehetett olimpiai kvalifikációt szerezni, mert a hosszú kihagyás után legjobban felkészülési versenynek illett be. Ezzel együtt ez az eddigi legjobb Eb-helyezésem, aminek örülök, és most innen várom a folytatást.

RITMIKUS GIMNASZTIKA, EURÓPA-BAJNOKSÁG, KIJEV
Felnőtt egyéni összetett.

1. Linoj Asram (Izrael) 100.900, 2. Alina Harnaszko (Fehéroroszország) 100.900, 3. Anasztaszija Szalosz (Fehéroroszország) 96.500, 4. Borjana Kalejn (Bulgária) 95.300, 5. Nikol Zelikman (Izrael) 94.600, 6. Jeva Melescsuk (Ukrajna) 93.450, …11. Pigniczki Fanni (Magyarország) 87.650.

Kövess minket
MTK Hírlevél

Ne maradjon le egy eseményről sem!
Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Csatlakozz RSS csatornáinkhoz és értesülj azonnal a legújabb hírekről, érdekességekről egy gombnyomásra!