Kézilabda
Fekete Bozsana

Zuglói közönségtalálkozó

Publikálva: 2014.09.05 Frissítve: 2014.09.05

A Zuglói kulturális hetek keretében, a Lipták Villába látogatott közönségtalálkozóra az MTK korcsolya szakosztálya, Szegő Tibor kommunikációs igazgató, valamint a klub Brüll Alfréd hagyományőrző egyesülete.

A korcsolyaszakosztály munkájáról Blaha Judit szakosztályelnök számolt be a népes közönségnek. Az egyesület sportolói három jeges szakágban – gyorskorcsolya, műkorcsolya, jégtánc –, valamint görkorcsolyában szerepelnek a magyar sportéletben. A szakosztály hivatása elsősorban az utánpótlás-nevelés.

A rendezvényen üdvözölhették az Európa-bajnoki negyedik helyezett, sokszoros magyar bajnok, Pavuk Viktória műkorcsolyázót.Kérdéseket tehettek fel a jelenkor talán legtehetségesebbjeinek. Garai Petra és Orosházi Dávid junior jégtáncos pár újságolta el felkészülésük legújabb eseményeit és természetesen kitértek az új szezon állomásaira, terveikre is.

Sokakat érdekelt a stadion rekonstrukciós program MTK-ra vonatkozó szeglete. Szegő Tibor kommunikációs igazgató megnyugtatta a kétkedőket: felépül az új Hidegkuti Nándor Stadion illetve az MTK-hoz tartozó létesítmények is megszépülnek. Olyan nagyságrendű lesz a változás, mint 1912-13-ban, a Brüll Alfréd irányította stadion és klubházépítés. Vonzó körülmények között sportolhatnak a jövőben az egyesület tagjai. 

Kövess minket
MTK Hírlevél

Ne maradjon le egy eseményről sem!
Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Csatlakozz RSS csatornáinkhoz és értesülj azonnal a legújabb hírekről, érdekességekről egy gombnyomásra!