Atlétika
Krizsán Xénia

Zárásként is összejött a pontszerzés (VIDEÓ)

Publikálva: 2016.03.17 Frissítve: 2016.03.18 Sísportok

A pontszerző, 14. helyet szerezte meg Miklós Edit az alpesi sí világkupadöntő lesikló számában, a svájci St. Moritz-ban. A futamot az osztrák Mirjam Puchner nyerte, a szakági kristálygömböt pedig az amerikai Lindsey Vonn vehette át.

A férfi és a női lesiklással megkezdődött a 2015/16-os alpesi sí világkupa-sorozat döntője, a svájci St. Moritz-ban, ahol versenyszámonként csupán a szakági ranglista legjobb huszonöt sízője indulhat. A női lesiklófutamban Miklós Edit is érdekelt volt, aki a VK-ranglista tizenegyedik helyéről várta – szezonbeli – utolsó világkupa versenyét.

Olimpiai hetedik helyezett sízőnk ezen a pályán szerezte élete első világkupapontját még 2012-ben, tavaly pedig első világkupa-dobogós teljesítményének is itt örülhetett. A harmadik hely nemcsak számára volt az eddigi legjelentősebb siker, de a magyar alpesi sísport legjobb eredményét is jelentette.

Ezek után Miklós Edit azzal a céllal vágott neki a szerdai döntőnek, hogy megismételje tavalyi dobogós helyezését, de a legjobb tizenöt síző közé mindenképp be akart érni.

A pályán rossz látási viszonyok alakultak ki a versenyre, a futam kezdési időpontját, a köd miatt harminc perccel el is kellett halasztani. A St. Moritz-i klasszikus lesikló pálya, meredek és lapos szakaszokkal, melyeken szép, nagy íveket lehet húzni. A látási viszonyok sokat romlottak a verseny közben is, a mezőny második harmadában versenyzők számára a látótávolság már jelentősen lecsökkent. Miklós Edit tizenharmadikként rajtolt, kicsit sokat vállalt a pálya felső szakaszán, ami miatt kisodródott, a pálya alsó szakaszán viszont sikerült lefaragnia a lemaradásból, és 1.28-as hátránnyal, az élen álló Mirjam Puchnerhez képest, a tízedik helyen érkezett be a célba. Következtek a szakági ranglista legjobbjai, akik közül többen is Edit mögött végeztek. A magyar sísport legeredményesebb versenyzője végül a pontszerző, tizennegyedik helyen zárt. A világkupadöntőben csak a legjobb tizenöt síző kap VK-pontot, így az MTK Budapest versenyzője, idei utolsó futamán pontszerző lett.

Összességében Miklós Edit eredményes szezont tudhat maga mögött. Ugyan nem állt pódiumon idén, de az a célja teljesült, hogy folyamatosan a szakági ranglista első tizenöt versenyzője között végezzen lesiklásban.  Végül a szakági ranglista tizennegyedik helyén fejezte be az idényt.

Kaszó Klára, a Magyar Sí Szövetség ügyvezető elnöke a verseny után a következőket nyilatkozta:

– A szerencse nem volt velünk, a látási viszonyok az első tíz versenyző lesiklásánál sokkal kedvezőbben alakultak, mint a későbbiekben, így Editnek, és az utána következőknek – a megváltozott körülmények miatt – már nem sikerült odaérniük a dobogóra. A versenyen a léce sem volt jól előkészítve, így elmaradt attól, amit tervezett. Szerette volna, ha jobb eredménnyel zárja a világkupaszezont, de elmondható, hogy ez az év, szakmai szempontból jobban sikerült az előzőnél, sokat fejlődött, és ennek köszönhetően stabilan tudta hozni a jó teljesítményeket, és a top tízes eredményeket. A körülményein még javítanunk kell, különösen, ami a csapatát illeti, hiszen edző nélkül versenyzett a teljes idényben, ami szintén befolyásolta a szereplését – zárta gondolatait az ügyvezető.

Miklós Edit is elmondta gondolatait a zárófutamról, amit IDE kattintva meghallgathatnak!

Szép volt Edit, gratulálunk az egész szezonhoz!

(Fotó: Agance Zoom, Miklós Edit Facebook oldal)

 

Ezt olvastad már?

Kövess minket
MTK Hírlevél

Ne maradjon le egy eseményről sem!
Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Csatlakozz RSS csatornáinkhoz és értesülj azonnal a legújabb hírekről, érdekességekről egy gombnyomásra!