Kézilabda
Mészáros-Mihálffy Adrienn

Vívás: Aranyéremért utaznak Tokióba (LAPSZEMLE)

Publikálva: 2021.05.14 Frissítve: 2021.05.13 Vívás – kard

Végleg lezárult a vívás olimpiai kvalifikációja. A Magyar Vívó Szövetség honlapja a Szatmári Andrással felálló kardcsapat esélyeit latolgatta.

Vitathatatlanul ebben a fegyvernemben a legjobbak az esélyeink, és ennek megfelelően a legmagasabbak az elvárásaink. Kötelez persze a „dicső múlt” is, legalábbis a régmúlt. 1908 és 1960 között valamennyi olimpiáról arannyal tért haza a magyar csapat, majd 1988-tól újabb sikerkorszak következett egy arany és két ezüst formájában. Legutóbb azonban éppen 25 éve, Atlantában nyert érmet a kardválogatott, mi több, 2012-ben nem sikerült a kvalifikáció, 2016-ban pedig a férfi kardcsapat maradt ki a riói programból.

Negyed század után azonban reális az esély a fényes szereplésre. A magyar válogatott a világranglista második helyéről várja az olimpiát, és a 2016-os riói csapat-világbajnokság óta valamennyi vb-ről éremmel térhetett haza. Háromszor nyert ezüstöt (2016, 2017, 2019), egyszer bronzot (2018). Az arany még hiányzik. Nézzük akkor a tokiói mezőnyt, elemezzük az ellenfeleket, és természetesen hallgassuk, pontosabban olvassuk Decsi András vezetőedző véleményét.

A résztvevők a világranglistás besorolás rendjében: Korea (1. a világranglistán), Magyarország (2.), Olaszország (3.), Németország (4.), Orosz csapat (5.), Irán (6.), Egyesült Államok (8.), Egyiptom (9.). Ezek alapján az „ágrajz” a következőképpen fest a negyeddöntőtől: Korea-Egyiptom, Orosz csapat-Németország, Olaszország-Irán, Egyesült Államok-Magyarország.

Azaz a mieink, vélhetően Decsi Tamás, Gémesi Csanád, Szatmári András, Szilágyi Áron összeállításban Egyesült Államokkal találkoznak a négy közé kerülésért. Az athéni (2004) és a pekingi (2008) olimpián ugyanebben a szakaszban találkoztak a magyarok az amerikaiakkal, és meglepetésre mindkétszer vereséget szenvedtek. Természetesen nem szabad félvállról venni az olimpiai ezüstérmes Deryl Homerre, és a korábbi világranglista egyes Eli Dershwitzre épülő tengerentúliakat, ám mi igenis jobbak vagyunk.

Az esetleges siker máris a négy közé jutást jelentené, azaz kétszer vívhatnának a fiúk az éremért. Az elődöntőben az Olaszország-Irán meccs győztese következne, és abban a párosításban az itáliaiak nagyjából ugyanakkora favoritnak számítanak, mint mi az amerikaiak ellenében. Persze örülnénk, ha esetükben borulna a papírforma, ám a realitások alapján összejön az egyik nagy „kardklasszikus”, a magyar-olasz párharc. Ami biztos: szinte kívülről ismeri a másikat a két ellenfél. Változás az olaszok kvartettjében sincs, az elmúlt években abszolút állandónak számít a Luca Curatoli, Luigi Samele, Enrico Berre, Aldo Montano négyes. Ráadásul az elmúlt időszakban rendre összekerült a két válogatott. Rio óta nem kevesebb, mint 15 alkalommal találkoztak Andrisék Curatoliékkal. A mérleg igencsak vegyes. Tízszer nyertek az olaszok, ötször a mieink. Ugyanakkor a legutóbbi nyolc meccsen 4-4 a mérleg. A világ- és Európa-bajnokságokon randevúból hármat követően mi örülhettünk.

A felső ágról Korea, vagy a német-orosz negyeddöntő győztese érkezik majd a fináléba. Utóbbit lehetetlen megtippelni, hasonló a helyzet kicsit a magyar-olaszhoz. Az viszont tény, hogy az ázsiai válogatott az utóbbi három világbajnokságot megnyerte, és a világranglistát is jelentős előnnyel vezeti. Vitathatatlan, hogy Korea (minden bizonnyal Oh Szanguk, Gu Bongil, Kim Junghvan, Kim Junho felállásban) az olimpia favoritja. a döntőben. Korea sem verhetetlen, így gondolja ezt Decsi András is, a válogatott vezetőedzője.

– Nyerni szeretnénk, erre készülünk, ezért utazunk Tokióba! Ahhoz, hogy ez sikerüljön, minden valószínűség szerint Koreát kell legyőzzük a döntőben, én ugyanis őket várom oda a felső ágról. Addig két, nagyon nehéz meccset kell lehoznunk. Pontosan tudjuk, hogy az amerikaiak sem feltett kézzel érkeznek, az elmúlt két olimpiai győzelem adhat nekik hitet a harmadikhoz. Mi azonban nem a tizenévvel ezelőtti történelmet lapozgatjuk, hanem magunkban, és az elvégzett munkában bízunk. Jobbak vagyunk az amerikaiaknál, de csöppet sem vehetjük lazán azt a meccset, szűk háromnegyed óra alatt dől majd el minden. Koncentráltan, tiszta fejjel kell felállnunk, és akkor nem lehet baj. Az olaszokkal természetesen nagyon jól ismerjük egymást, nem hiszem, hogy bármelyik fél meg tudná lepni a másikat. Persze elemzésekkel, videókkal is készülünk, bár ezt bizonyosan meg teszik ők ugyanígy. Inkább itt is fejben dőlnek majd el a dolgok. Ebben kell jobbak legyünk, mert vívótudásban simán felvesszük velük a versenyt.

A férfi kardcsapatok versenyét július 28-án rendezik Tokióban.

Forrás: hunfencing.hu

Kövess minket
MTK Hírlevél

Ne maradjon le egy eseményről sem!
Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Csatlakozz RSS csatornáinkhoz és értesülj azonnal a legújabb hírekről, érdekességekről egy gombnyomásra!