Atlétika
Nagy Marcell

Világkupa lehet Szegeden

Publikálva: 2020.07.03 Frissítve: 2020.07.03 Kajak-kenu

A Nemzetközi Kajak-Kenu Szövetség vezetői levélben értesítették a Magyar Kajak-Kenu Szövetséget a koronavírus-járvány miatt szeptemberre áthelyezett nem olimpiai számok világbajnokságának sorsáról; a szervezet elnöksége úgy döntött, nem világbajnokságot, hanem világkupa-viadalt rendez – ötkarikás versenyszámokkal.

A nemzetközi szövetség vezetősége a döntést azzal indokolta: fontos, hogy legyen idén a sportágnak olyan rangos eseménye, amelyen az olimpiára készülő versenyzők összemérhetik a tudásukat, az ICF vezetői egyben arra kérik a Magyar Kajak-Kenu Szövetséget, legyen partner abban, hogy a viadalt Szegeden rendezhessék meg szeptember 24. és 27. között – mondta a Nemzeti Sportnak Schmidt Gábor, az MKKSZ elnöke. – A szervezet vezetői azt is szeretnék, hogy – a jövő évi paralimpiai játékokat is szem előtt tartva – paraversenyszámok is szerepeljenek a vk programján.

Az MKKSZ vezetőinek hozzáállása a viadal átminősítésével sem változott.

Szakmailag indokoltnak tartjuk a jelentős nemzetközi verseny megrendezését. Ám miután az MKKSZ a nem olimpiai számok világbajnokságának rendezésére nyert el pályázatot, és ennek megvalósításához kapott állami támogatást, levélben fordultunk az Emberi Erőforrások Minisztériumához és Szeged városához, hogy amennyiben lehetséges, a támogatás a világkupaversenyre is érvényes legyen. Úgy véljük, a magyar kajak-kenu válogatott versenyzőinek nagyon jó, ha idén is van mire készülniük, Magyarországnak pedig ugyancsak előnyös, ha újabb rangos viadalnak adhat otthont.

Az Európai Kajak-Kenu Szövetség vezető testületének hétfői ülésén megerősítették: a szervezet által szervezendő Európa-bajnokságokról – így az október 1. és 4. között rendezendő budapesti maratoni Európa-bajnokságról és az október 15-18-i időpontra halasztott romániai gyorsasági kontinensbajnokságról is – végleges döntést hatvan nappal a verseny kezdete előtt hoz a testület.

Forrás: kajakkenusport.hu

Kövess minket
MTK Hírlevél

Ne maradjon le egy eseményről sem!
Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Csatlakozz RSS csatornáinkhoz és értesülj azonnal a legújabb hírekről, érdekességekről egy gombnyomásra!