Atlétika
Jankovics Dániel

Utolsó percben vesztett pontok

Publikálva: 2020.06.16 Frissítve: 2020.06.16 eSport

Esport csapatunk a Nice Gaming együttese ellen lépett pályára vasárnap

A HPCL 10. fordulójában csapatunkra a bajnoki címért versenyben lévő Nice Gaming várt. Az éllovas Debrecen egy pontot szerzett a Veszprém Futsal ellen, így ellenfelünknek megkapta a lehetőséget arra, hogy egy fordulóval a bajnokság vége előtt megelőzze riválisát. 

Nice Gaming–MTK Budapest Esport 3–0

MTK Budapest: Bíró – Kovács D., Fehér, Mihály –  Balásfalvi, Nyári, Binder, Jakab – Rácz – Kaszab, Majorosi

A felállásban egy változás történt a QPR elleni mérkőzéshez képest. Jakab visszatért a kezdő 11-be, Baloghot váltva.

A 14. percben máris megszerezték az előnyt a hazaiak. Gyors oldalváltást követően játszották be a labdát a 16-os vonalán álló Bühnernek, aki a fordulást követően rögtön lőtt. Fehér próbált blokkolni, de balszerencséjére lábai között ment el a lövés. (1–0)

Csapatunk első próbálkozására a 44. percig kellett várni, amikor a szélen felépített támadást Jakab zárt lövéssel. A játék inkább a mi térfelünkön zajlott az első játékrészben, azonban ellentámadásainkkal többször is el tudtunk futni a szélen. Az utolsó passzok hiányoztak, amikkel helyzetbe hozhattuk volna támadóinkat. 

A második félidő ismét Nice Gaming lehetőséggel nyílt. Bühner játszott össze Okolicsányival. Utóbbi lőtt 16 méterről, azonban elkerülte kísérlete Bíró kapuját.


Az 59. percben Zsombok cselezte be magát a tizenhatoson belülre. Lövését Fehér blokkolta, azonban a szerelni akaró Mihály elsodorta a lábát, így büntetőhöz jutott a Nice Gaming. Bühner állt a labda mögé, és értékesítette a tizenegyest. (2–0)

A 76. percben Apró tovább növelte csapata előnyét, és végleg eldöntötte a mérkőzést. Bühnerrel játszott össze a szélen, majd a rövid sarokba lőtt. 

A mérkőzés legvégén Okolicsányi csapott le a tizenhatoson guruló labdára, próbálkozása azonban a kapu mellé ment. 

MTK Budapest Esport–Nice Gaming 1–1

MTK Budapest: Bíró – Kovács D., Fehér, Mihály –  Balásfalvi, Nyári, Binder, Jakab – Rácz – Kaszab, Majorosi

Múlt héten, a Veszprém Futsal ellen ugyanilyen különbségű vereséget szenvedtünk az első találkozón, a visszavágón pedig teljesen más arcunkat mutatva nyerni tudtunk. Hasonló forgatókönyvben reménykedve léptünk pályára, sikerre éhesen.

A mérkőzés elején sikerült beszorítani ellenfelünket, azonban nem tudtunk lövésig eljutni. Jól zárt a válogatott játékosok által alkotott védelmük. 

A 17. percben jött az áttörés. Majorosi indította a szélen Ráczot, aki a hosszú oldalon üresen érkező Balásfalvi elé tálalta a labdát, tökéletes precizitással. Szélsőnk átvétel nélkül a hosszú sarokba rúgta a játékszert. (1–0)

A visszavágóra ismét összeszedettebb, határozottabb csapat jött ki. Védőink, Kovács és Mihály a széleken rendszerint megállították a támadásokat. Kevés akció jutott át rajtuk. 

A 45. percben szögletet végezhettünk el, aminek a kontrája sikeredett végül veszélyesre. Okolicsányi felismerte Bíró hibáját, aki rosszul jött ki kapujából. A támadó lövése szerencsénkre erőtlenre sikeredett, és nem lett belőle komolyabb probléma. 

A második félidőben kissé ráültünk az eredményre. Nem adtuk fel támadójátékunkat, azonban megfontoltabban léptek fel középpályásaink, hogy mindig megfelelő számú ember legyen az ellenakciók megállítására. Így telt el 45 perc, amikor már a hosszabbítás utolsó másodperceiben Ték passza után Zsombok betalált. Nagyon fontos 2 ponttól estünk el a végjátékban.

A találkozókat ITT tudják megtekinteni. 

Az élmezőny állása:

Esport szakosztályunk támogatója:

 
Kövess minket
MTK Hírlevél

Ne maradjon le egy eseményről sem!
Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Csatlakozz RSS csatornáinkhoz és értesülj azonnal a legújabb hírekről, érdekességekről egy gombnyomásra!