Taekwondo
Salim Omar

Újratervezés (GALÉRIA)

Publikálva: 2014.12.28 Frissítve: 2015.01.05 Karate

S. Kovács Ádám, az MTK karateszakosztályának vezetője tudja, mit beszél, hiszen junior-világbajnok, Világjátékok-győztes, Európa-bajnoki ezüst-, és bronzérmes, ráadásul tizenkétszeres magyar bajnok. A 2014-es évet a jövő megalapozásra szánta, és év végi értékelőjében sikeresnek ítélte.

– Mit terveztél erre az évre, és milyen százalékban tudtad megvalósítani?

– Az elmúlt esztendő az újratervezés éve volt. Korábban öt sportolóból állt a szakosztály, ám közülük többen visszavonultak, így én is. Új alapokra akartuk helyezni az életünket, melynek első, és talán legfontosabb lépese az volt, hogy az öt éve legeredményesebb magyar klubbal közös munkába fogtunk. Ennek eredményeként a legsikeresebb sportolók átigazoltak, így már MTK-Dynamic néven indulnak a versenyrendszerekben, és nyerik az érmeket, trófeákat, bajnoki címeket.

– A folyamat tehát befejeződött?

– Szó sincs róla. Az elején járunk, vagy talán picivel előrébb. Folytatjuk a munkát, így 2015-ös esztendő is az építkezésről szól. Mostanra harmincra – a korábbi hatszorosára – emelkedett a taglétszám, így az első lépéseken túl vagyunk. Szinte a semmiből, a legerősebb csapattá nőttük ki magunkat. Összességében jó évet zártunk.

– Mi várható jövőre?

– A világ- és Európa-bajnokság mellett – most először – megrendezik az Európa-játékokat. Ez a verseny elsősorban az ötkarikás sportágakra épül, de kivételesen – egyedüli nem olimpiaiként – a karate is meghívást kapott. Ide az Európa-bajnokságon lehet kvalifikálni, tehát erre nagyon készülünk. Bőven van tehát feladat.

– Ha valakinek megtetszik a sportág, és akár ki is próbálná, akkor tudjátok fogadni?

– Természetesen. Várjuk a jelentkezőket, és akár szülő, akár maga a gyermek dönt úgy, hogy ezt a csodálatos sportágat választja, segítünk neki. Jelenleg a központ a Neptun utcai általános iskola tornatermében van, de el tudjuk irányítani az érdeklődőket a lakóhelyükhöz, iskolájukhoz közeli bázisok egyikére. Várjuk a kezdőket, de azokat is, akik csak a szabadidejüket szeretnék hasznosan eltölteni, a testüket karbantartani, vagy pusztán meg akarják magukat védeni. Nem kizárólag versenyzőket, bajnokokat nevelünk, így bárkit szívesen látunk. Jelentkezni lehet a +36-30-7477499-es számon, illetve a karate@mtk1888.hu e-mail címen.

Kövess minket
MTK Hírlevél

Ne maradjon le egy eseményről sem!
Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Csatlakozz RSS csatornáinkhoz és értesülj azonnal a legújabb hírekről, érdekességekről egy gombnyomásra!