Atlétika
Nagy Marcell
Tizenhat éves ígéretünk, Kincses Kolos kiemelkedően teljesített az olaszországi, szuper kategóriás U16-os nemzetközi versenyen.
A portugál Joao Morgadóval az oldalán az MTK Budapest fiatal játékosa, Kincses Kolos megnyerte párosban a milánói, szuper kategóriás U16-os versenyt. Kettősük első kiemeltként nagyon magabiztosan menetelt, nem vesztett szettet a tornán, majd a döntőben 6:2, 6:4-re verte a Victor Cunha, Santiago Lora brazil, bolíviai duót – számolt be a hazai szövetség (MTSZ).
Az európai versenyekre egyébként nem jellemző a dél-amerikaiak jelenléte, de ezúttal Milánóban korántsem meglepő, hogy jó néhányan elindultak, ugyanis az olaszországi viadal igazi értékmérő ebben a korosztályban, a világ egyik legerősebb U16-os versenye.
Ebben a nívós mezőnyben Kincses nemcsak párosban remekelt, hanem egyesben is döntőbe jutott. Első kiemeltként bár a nyitómeccsén szetthátrányból kellett felállnia, utána viszont három kétjátszmás sikerrel harcolta ki a finálét. A duplázás végül nem jött össze, mivel 4:6, 7:5, 6:1-re kikapott a hazai pályán szereplő, olasz Michele Mecarellitől, ugyanakkor 16 éves reménységünk ezzel együtt is kiváló hetet tudhat maga mögött.
(Forrás: MTSZ)