Atlétika
Nemes Rita

Tenisz: Gálfi Dalma magabiztos sikerrel kezdett Miamiban

Publikálva: 2022.03.21 Frissítve: 2022.03.21 Tenisz

Az MTK Budapest teniszezője, Gálfi Dalma magabiztos győzelmet aratott a fehérorosz Govorcova ellen a Miamiban zajló keménypályás WTA-torna selejtezőjének első fordulójában.

Folytatja az amerikai „körutat” klubunk első számú női teniszezője, Gálfi Dalma, aki az Indian Wells-i megméretés után Miamiban indult el WTA-tornán. A 8,3 millió dollár összdíjazású esemény selejtezőjének első körében a világranglista 169. helyén álló Olga Govorcova várt a magyar versenyzőre, az esélyesként pályára lépő Gálfi pedig nem okozott csalódást a szurkolóinak.

Az első szettben ellenállhatatlanul játszott, a legfontosabb pontoknál kivétel nélkül ő örülhetett. Az első játék során rögtön brékelni tudott, és – bár a másodikban három fogadóelőnyt is hárítania kellett – gyorsan 2:0-ás előnyre tett szert. A tempót az állás ellenére sem vette vissza, még kétszer tudta brékelni a fehéroroszt, így 5:0-nál már a szett megnyeréséért adogatott. A játszma – és a meccs – legizgalmasabb játéka alakult ki ebből, Gálfi összesen négy fogadóelőnyt hárítva került 1–0-ás előnybe.

A második szett valamelyest kiegyenlítettebben alakult, 2:2-ig fej-fej mellett haladtak a felek, akkor viszont Dalma ismét bréknek örülhetett, az előnyt pedig sikerült megtartania a meccs végéig (sőt az utolsó játékban is elvette Govorcova adogatását), így egy és negyedóra alatt bejutott a selejtező második körébe. A főtábláért a horvát Petra Martic és az amerikai Christina McHale párharcának továbbjutója vár versenyzőnkre.

 

Keménypályás WTA-torna, Miami (selejtező, első forduló):

Gálfi Dalma-Olga Govorcova (fehérorosz) 6:0, 6:3

Kövess minket
MTK Hírlevél

Ne maradjon le egy eseményről sem!
Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Csatlakozz RSS csatornáinkhoz és értesülj azonnal a legújabb hírekről, érdekességekről egy gombnyomásra!