Atlétika
Krizsán Xénia

Tenisz: Gálfi Dalma csalódott a Roland Garroson elszenvedett vereség miatt (LAPSZEMLE)

Publikálva: 2023.05.30 Frissítve: 2023.05.30 Tenisz

Teniszezőnkkel Németh Dániel készített interjút a Roland Garros búcsú után.

Gálfi Dalma 6:4, 2:6, 6:1-re kikapott Varvara Gracsevától a Roland Garros első fordulójában. A találkozót követően Zoomon keresztül érte el a magyar teniszezőt az eurosport.hu munkatársa, akinek elmondta: volt a napokban kisebb sérülése, ami miatt a szokásosnál lassabban kezdett. A második játszmát követően viszont azt érezte, lehet esélye a győzelemre, és csalódott, hogy ennyire gyorsan elment a szett.

Gálfi Dalma a világranglista 41. helyén álló Varvara Gracsevával játszott, és több mint egy órán át nyoma sem volt a köztük lévő több mint 50 pozíciónak. Eleinte mindketten tartották az adogatójátékaikat, 5:4-ig bezárólag mindkét lánynak egy-egy bréklabdát kellett hárítania. Dalmának ekkor a szettben maradásért kellett adogatnia, Gracheva azonban 40-15-ről megfordította a játékot, és lezárta az első játszmát.

A meccs gyorsan fordult, hiszen a második szett elején a mérkőzés során először elvette az orosz szerváját Gálfi. Elsőre nem tudta megtartani az előnyét, utána viszont még kétszer brékelt, így magabiztos tenisszel, 6:2-re hozta ezt a felvonást. A döntő játszmában viszont ismét az orosz került fölénybe, aki gyorsan elhúzott 4:0-ra, és hiába küzdött a végén Dalma két meccslabdát is hárítva, innen már nem volt visszaút.

Gálfi Dalma a találkozót követően Zoomon keresztül válaszolt az Eurosport kérdéseire.

‒ Elsőként a második szettről kérdeznélek, mert ott nagyon úgy tűnt, hogy összeállt a játékod. Változtattál valamit az első szetthez képest?

‒ Picit messzebb kezdeném. Hosszabb ideig tartott a szokásosnál, mire bemelegedtem, mert a pénteki edzésen kisebb sérülést szedtem össze. A hátammal voltak problémáim, és azon dolgoztunk az előző napokban, hogy a meccsre közel százszázalékos legyek. Nagyjából sikerült, de nem tudtam teljesen fájdalommentesen teniszezni, az első szettben ezért egy kicsit lassabbnak tűnt a játékom.

‒ A harmadikban viszont nagyon gyorsan elhúzott Gracseva. Ott mi történt?

‒ Erre még én is keresem a választ. Nem tudom, hogy ott mi történt, pedig általában hamar megtalálom az okát. Van, hogy bepánikolok, visszaesek, kicsit túlvállalom magam, de most egyiket sem tudnám kiemelni. Vissza kell néznem, hogy mi történt, és biztos, hogy az edzőmmel is átbeszéljük az első négy gémet. Nyilván csalódott vagyok, mert úgy éreztem, hogy az enyém volt a momentum, és én voltam feljebb. Becsúsztak a ki nem kényszerített hibák, amiket a második szettben sikerült elkerülni.

‒ Idén többször is előfordult, hogy szoros meccset játszottál magasabban rangsorolt játékossal. Ez megerősít abban, hogy neked is előrébb lenne a helyed?

‒ Abszolút úgy érzem, hogy a játéktudás alapján akár a top 50-ben is ott lehetnék. A mentális részén viszont még sokat kell dolgoznunk, hogy valami átkattanjon, mert az utóbbi időben kicsit nehézkesebbek voltak a meccsek. Mindig szorosan kaptam ki, nem nagyon fordult elő, hogy nagyon simán megvert volna bárki is, akár az ötödik, akár az ötvenedik állt a túloldalon. Úgy érezzük, hogy megvan bennem a potenciál, hogy előbbre léphessek, csak meg kell találni azt a pici kis darabot, ami még hiányzik a puzzle-ből.

‒ Elég sokat kellett várnotok a férfi mérkőzés miatt. Mennyire zavaró ilyenkor a folyamatos készenlét és a hosszú szünet?

‒ Felkészültem rá, még a második szett után is azt gondoltam, hogy ebből még bármi lehet. Folyamatosan készenlétben vagyunk. Amikor úgy tűnt, hogy már melegíteni kell, akkor elkezdtük, amikor pedig láttuk, hogy mégsem kell mennünk, akkor leálltunk kicsit. De ez mindenkinek ugyanolyan nehéz.

‒ Tudod már, hogyan alakul a következő hetekben a programod?

‒ Jövő héten 125-ös versenyen indulok. Az a terv, hogy végig játszom a füves szezont, amit már várok is, mert tavaly jól sikerült. Remélem, hogy ott kijön néhány jó eredmény.

Forrás: eurosport.hu

Kövess minket
MTK Hírlevél

Ne maradjon le egy eseményről sem!
Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Csatlakozz RSS csatornáinkhoz és értesülj azonnal a legújabb hírekről, érdekességekről egy gombnyomásra!