Kézilabda
Mészáros-Mihálffy Adrienn

Tenisz: Babos Tímea sérülés miatt nem indul az olimpián

Publikálva: 2021.07.16 Frissítve: 2021.07.16 Tenisz

Timi a közösségi médiában közölte a rossz hírt.

Klubunk teniszezője, sérülés miatt egyesben feladta a mérkőzését, a párostól pedig kénytelen volt visszalépni a Budapesten zajló salakpályás női tornán.

Timi édesapja ezt követően az MTI-nek elárulta, lánya hetek óta csípősérüléssel küszködik, és edzéseken is nagy fájdalmakkal tudott csak dolgozni.

Timi – aki párosban klubtársával, Jani Rékával indult volna az olimpián – a következőképp fogalmazott Instagramon:

Nagyon szomorú híreket hoztam nektek mára, melyek pályafutásom legnehezebb, legfájóbb döntései is egyben. Hónapok óta sérülten edzettem, versenyeztem, hisz nem akartam kiesni a játékból, hogy a lehető legjobb formába kerüljek a tokiói olimpiára. Sajnos a túlzott terhelés elég komoly sérülést eredményezett.

Az alapos egészségügyi vizsgálatok alapján a diagnózis lehangoló, így az orvosok tanácsára vissza kell lépnem az olimpiától, sőt, egyelőre az is bizonytalan, hogy meddig nem léphetek majd pályára.

Pontosan tudom, mit jelent az ötkarikás játékokon indulni, a magyar csapat tagjaként versenyezni. London és Rió után alig vártam, hogy felvehessem újra a címeres melegítőt, hogy újra az országunkat képviselhessem.

Lelkileg és fizikálisan is rendkívül nehéz időszak ez, de csak egyet tehetek, mostantól a gyógyulásomra koncentrálok és szurkolok a Magyar Csapat minden tagjának a sikeres tokiói szereplésért.

Hajrá Magyarock!

Babos Csaba, kiemelte, a mostani helyzet nagy trauma a lányának: – Ez egy komoly negatív spirálnak remélhetőleg az utolsó fázisa, amely tavaly ősszel a US Openen történt kizárással kezdődött, majd folytatódott edzőproblémákkal, a páros társának a gondjaival, valamint a koronavírusból adódó fizikai és lelki dolgokkal. Hosszú idő lesz, mire elfelejti, ehhez elsősorban arra van szüksége, hogy egészséges legyen és meccseket tudjon nyerni a saját szintjén. Nem igazán lennék a helyében, ez volt az első éve, amikor nincs mögötte semmi jelentős eredmény.

Kövess minket
MTK Hírlevél

Ne maradjon le egy eseményről sem!
Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Csatlakozz RSS csatornáinkhoz és értesülj azonnal a legújabb hírekről, érdekességekről egy gombnyomásra!