Atlétika
Nagy Marcell

Szép eredmények az első napon

Publikálva: 2015.12.17 Frissítve: 2015.12.17 Úszás

Az V. Győr Scitech Open Swim Cup elnevezésű négynapos versenyen szerepelnek úszóink. Már a nyitónapon kitettek magukért.

Szlovák, román, svájci, osztrák úszók, és természetesen a magyar mezőny elitje, a legjobb úszóink is képviseltetik magukat a győri megmérettetésen. Komoly kvalifikációs próba ez az Ifjúsági és a felnőtt Európa-bajnokságra egyaránt. Mindenkinek célja jó időket úszni, és persze meg lehet úszni itt is az olimpiai szintidőket. A magyar bajnoksághoz közeli erősségű a mezőny.  

Már az első napon több versenyszámban indultak úszóink, az MTK Budapest vezetőedzőjét, Lőrinczi Györgyöt kérdeztük a nyitányról.

– Az első versenyszám a 400 méteres, leány vegyesúszás volt, melyben Bokros Blanka a 2000/2001-es korosztályban, nagy egyéni csúccsal, öt percen belüli időeredménnyel, bemelegítésként megnyerte a számot.

Gyurinovics Fanni kishuga, a 2005-ben született Lili, az idősebbek között indult, 400 méter vegyesen, és ranglistavezető időt úszott a korosztályában. Az első napon ezek voltak lányaink kiemelkedőbb eredményei.

Térjünk rá a fiúkra! Juhász-Dóra Richárd, 14 másodperccel megjavította saját egyéni legjobb eredményét 400 méter vegyesen, óriási ranglistavezető időt úszva, és – az idősebbek között – a dobogó harmadik fokára állhatott.

A 2004-ben született Baksa Jánosnak, az 1500 méteres gyorsúszásban sikerült egyéni legjobbjával megnyerni a számot.

A 2006-os fiúk között, 400 méter vegyesen, életében először indult el Gábor Dávid, és egyből 5 másodpercet rávert a másodikra, ezzel könnyedén nyert.

Kis Gergő elindult – Gyurta Gegével – 1500 méter gyorson, második lett, közel olyan idővel, mint tette azt Dubaiban. Gergő elfáradt év végére az „A" szintes 400 méter gyors után. Az eredeti célunk az volt, hogy a kvalifikációs időszak végére, májusig ússza meg a szintet, de ez már két hónap után sikerült. Elkél neki a mentális feltöltődés. Januárban újra beleáll a munkába, tavasszal meglesz 1500 gyorson is az „A" szint.

Ez az első nap terméke – zárta beszámolóját, és már rohant is tovább. Nincs megállás, hamarosan vízbe ugrik – válműtétje után először – Kozma Dominik, 200 méter gyorson.

Hajrá MTK!    

Ezt olvastad már?

Kövess minket
MTK Hírlevél

Ne maradjon le egy eseményről sem!
Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Csatlakozz RSS csatornáinkhoz és értesülj azonnal a legújabb hírekről, érdekességekről egy gombnyomásra!