Szekrényessy Kálmán kései edzői tevékenysége | 1. rész

MTK legendárium | 101. rész. Szekrényessy Attila sorozata.

Szekrényessy Kálmán élete végéig részt vett az utánpótlásnevelésben. A „Kapitány úr”-nak nevezett férfi főváros szerte ismert és szeretett volt a sportoló ifjúság körében, akik közül számos országos és nemzetközi nagyságot nevelt. Mind a mai napig a világszinten kiemelkedő magyar úszósport nem kis részben Szekrényessy korai és sikeres úszópropagandájának, és 1923-ig tartó utánpótlásnevelésének köszönheti sikereit. Hallatlan pedagógiai érzékkel nevelte az ifjúságot.

Sorozatunkban kései tanítványai közül elsőként Kiss Gyula futball szövetségi kapitányt emeljük ki.

Kiss Gyula (1881-1959) válogatott futballistaként, neves NB I-es bíróként, kétszeres szövetségi kapitányként és nem utolsó sorban sportújságíróként tevékenykedett. E mellett az MLSZ-szel párhuzamosan működő Magyar Futballbírák Testülete tisztikarának első elnökeként is ismerté tette nevét.

Mint kiváló bíró, ő vezette az első hazai kupadöntőt. Szövetségi kapitányként negyvenkét mérkőzésen irányította Magyarország nemzeti csapatát, melynek mérlege huszonhárom győzelem, tíz vereség és kilenc döntetlen. A Szekrényessy tanítvány, Kiss Gyula szövetségi kapitányi teljes működése így vázolható: összes rúgott gól: 118, míg a kapott gólok száma: 74.

A győzelmek közül kiemelkedik: Magyarország-Franciaország (13:1), Magyarország-Olaszország (7:1), Magyarország-Svájc (6:1), Magyarország-Lengyelország (5:0), Magyarország -Lengyelország (4:1), Magyarország-Svédország (4:2), Magyarország-Németország (4:3), ugyanakkor a döntetlenek sorában is hasonló gólgazdag mérkőzések állnak: Magyarország-Ausztria (5:5) vagy Portugália-Magyarország (3:3). 

Kiss Gyula visszaemlékező írásából érzékelhetővé válik az agg Szekrényessy karizmatikus személyisége és átható pedagógiai érzéke, mellyel ismeretlen kisfiút indított bajnoki karrierje felé. Kiss erről így vall:

„Kijárt a Tattersalba [Ügetőre] egy már korosabb úr, aki az emlékezetes napon, harsány hangon kihirdette a gyerekseregnek, hogy egy forint díjat tűz ki annak a részére, aki egykörös futásban a többit legyőzi. Mint a hamelni patkányfogó tilinkójára, úgy sereglettek a pálya közepére a „versenyzők,” a díjat felajánló idegen köré. A forint engem is csábított. Én is jelentkeztem. A mezőny mintegy száz indulóból állott, s amikor elhangzott a jeladás, azonnal az élre álltam és olyan fölényesen bevezettem, mintha csak egyedül futottam volna.

A mecénás kezet szorított velem és markomba nyomta az ezüst forintot. Szívemet melengető érzés volt az első győzelem, de egy kicsit mégiscsak szégyelltem befelé a pénzdíjat, amelyek átnyújtásakor az ismeretlen úr így mutatkozott be: Szekrényessy Kálmán vagyok, és hozzátette – gratulálok bajnok úr! Szekrényessy Kálmán persze megkérdezte a nevemet és többé el sem felejtette. A későbbi idők folyamán gyakran láttam még Szekrényessy Kálmánt és bárhol is találkoztam vele, akár a néptelen utcán, akár forgalmas körúton, mindig harsányan így üdvözölt: – Van szerencsém bajnok úr!

Ezt olvastad már?