Taekwondo
Salim Omar

Számítunk a fiatalokra

Publikálva: 2020.05.22 Frissítve: 2020.05.22 Kézilabda

Az Új Hidegkuti Nándor Stadionban tartott megbeszélést kézilabda-szakosztályunk.

Csütörtök délután az Új Hidegkuti Nándor Stadion sajtótermében találkoztak kézilabda-szakosztályunk utánpótlás-játékosai, szüleik, klubunk képviselői, illetve Szöllősi-Zácsik Szandra és Golovin Vlagyimir.

Elsőként Deutsch Péter szólt az összegyűltekhez, elsősorban a fiatalokhoz.

Két dolog kell a sporthoz: az egyik a tudás, a garancia erre itt ül kettővel mellettem (Golovin Vlagyimir személyében – a szerk.), a másik pedig a szenvedély. Azért nem érdemes sportolni, mert a szüleink azt szeretnék. Bennünk, bennetek kell meglennie a szenvedélynek, és akkor egészen csodálatos dolgokat érhettek el – vélekedett az MTK Budapest ügyvezető elnöke, aki azt is elárulta, hosszú távon a saját utánpótlására szeretne építeni a szakosztály, ennek azonban előfeltétele a saját csarnok.

Ezt követően Paál László vette át a szót. Szakosztályvezetőnk elmondta, klubunk kézilabdázói megkapták az engedélyt a közös edzésekre – a kormány által előírt szabályozások betartásával –, azonban a létesítményhelyzet egyelőre problematikus, mivel az Elektromos-csarnok zárva tart.

Sok játékos keresett meg más klubokból, hogy szívesen kézilabdáznának az MTK-ban. Erre nagyon büszkék vagyunk, azonban a sportfelület korlátozottsága miatt abban maradtunk, hogy először veletek beszélnénk meg, hogy ki szeretne itt maradni, ki nem, és ennek tudatában tárgyalunk az érdeklődőkkel – mondta Paál László. Szakosztályvezetőnk azt is elárulta, egy év után távozik ificsapatunk vezetőedzője, dr. Ökrös Csaba, aki a Testnevelési Egyetemen végzett munkája mellett nem tudott annyi időt szánni az ifikre, mint amennyit szeretett volna.

Gondolom, mindenki unja az egyéni edzéseket, hiányzik a labda. Én alig bírok magammal, legszívesebben már most edzéseket tartanék, főleg így, hogy megkaptuk az engedélyt. A reményeim szerint június 1-én kinyit az Elektromos-csarnok, és újra közös edzéseket vezényelhetünk – fejezte ki reményét vezetőedzőnk, Golovin Vlagyimir, aki szintén leszögezte, hosszú távon a saját utánpótlására szeretne építeni a klub, és az NB I-es csapat ajtaja már most is nyitva áll az arra érdemes fiatalok előtt.

Végül, de nem utolsósorban Szöllősi-Zácsik Szandra kapta meg a szót. Válogatott balátlövőnk – kétgyermekes édesanyaként – tudja jól, milyen többhónapos kihagyás után visszatérni a pályára.

A szülés annyiban más volt, hogy akkor nem igazán tud mozogni az ember. Most ki volt adva mindenkinek az egyéni edzésterv, de persze a futás és kondizás önmagában nem elég, hiányoznak az ütközések, a kapuralövések. A visszatérés során nagyon fontos lesz a fokozatosság, mivel így előzhetjük meg a sérüléseket.

Kövess minket
MTK Hírlevél

Ne maradjon le egy eseményről sem!
Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Csatlakozz RSS csatornáinkhoz és értesülj azonnal a legújabb hírekről, érdekességekről egy gombnyomásra!