Süle Krisztina visszavonul (LAPSZEMLE)

A női kosárlabdára szakosodó internetes portál, a wbasket.hu készített nagyinterjút Süle Krisztinával – méghozzá tulajdonképpen búcsúinterjút, ugyanis a kék-fehérben éveket lehúzó ponterős bedobó bejelentette, befejezi játékospályafutását.

A közelmúltban félbeszakadt évad kellemes meglepetése volt a TFSE-MTK Budapest. Az egész szezonban szépen menetelő csapat kapitányát, Süle Krisztinát kérdeztük, aki lapunknak azt is elárulta, hogy befejezte profi pályafutását.

– Mielőtt a döntésedről kérdeznénk, kicsit még tekintsünk vissza a TFSE-MTK  Budapest szezonjára! Az a magyar mezőnyben sem ritka, ha félig újonc csapat nagy lendülettel, bravúros eredményekkel kezdi szereplését, nálatok azonban ez a kezdeti lendület a szezon végéig kitartott. Miben látod ennek az okát?

– A legfőbb oka az edzői stáb, amely soha nem hagyta, hogy lankadjunk és megelégedjünk. Ezt Biáék (Magyar Bianka vezetőedző – a szerk.) sokszor hangsúlyozták a csapatmegbeszélések során. Napról napra, hétről hétre fejlődni akartunk, és ennek érdekében rengeteget dolgoztunk. Mindig próbáltunk újdonságot behozni akár a figurák terén, akár a védekezésben. Hittünk benne, és mindenki akarta a sikert. Ez jó közösség, a mai napig tartjuk a kapcsolatot a külföldiekkel is, nem csak a magyarokkal. Nem elégedtünk meg, mérkőzésről mérkőzésre mindig jobbak és jobbak akartunk lenni.

– Szembetűnő volt az egész idényben, hogy milyen egységesen harcoltatok. Bármennyire is jó közösségi emberek alkotnak egy csapatot, ha van olyan két domináns játékos, mint a TFSE-nél Alisia és Chanise Jenkins, az sokszor szül törésvonalat. Kívülről úgy tűnt, hogy ezt a csapdát ti el tudtátok kerülni.

– Két amerikai légiósunk meghatározó volt, és annak nagyon örülünk, hogy két ennyire jó játékost sikerült igazolni. Valóban nem volt törésvonal, és azért, mert mindenki tudta a csapaton belül, hogy mi a feladata, miben tudja a társait segíteni. Emiatt működhetett ez ennyire jól széthúzás nélkül. Mindig ment a bohóckodás, mindig húztuk előre egymást, ha valakinek bármi problémája volt, azt közösen próbáltuk megoldani. Ha valaki éppen boldog volt, jó passzban volt, ő igyekezett ezt átadni. Fantasztikus szezont teljesítettünk, és tényleg ritka az ilyen csapat. Ez a tizenhárom játékos személyiségében egymásra hangolódott, és jó közösséggé tudtunk formálódni. Sok programon vettünk részt közösen az első héttől kezdve. Sokszor hívott össze ilyet a szakmai stáb, de egy idő után már önszerveződő módon ment, mert valóban jól éreztük magunkat egymás társaságában. A videózások, megbeszélések előtt például közös csapatreggeliket, vagy közös ebédeket tartottunk. A játékosok kivétel nélkül kaphatóak voltak arra, hogy ennyit együtt legyenek.

– Talán ennek tudható, hogy a februári kisebb hullámvölgy után ilyen szépen felálltatok?

– A három vereségből a legfájóbb a PINKK-el szembeni volt. Azt a csapatot el kellett volna kapni, és akkor megelőztük volna a Zalaegerszeget az ötödik helyért. Utána még jött a Szekszárd és a Győr elleni meccs. Akkor éreztük, hogy elfáradtunk, ráadásul történtek sérülések is. Minden csapat életében vannak hullámvölgyek, de mi ott is segítettük egymást. Még inkább azt hangsúlyoztuk, hogy össze kell tartani és vinni egymást előre. Ez volt a kulcs. Nem szabad leállni, és ennek köszönhetően a Zalaegerszeget és a Vasast már meg tudtuk verni. Utána jött a Magyar Kupa, ahol szintén jól szerepeltünk.

– A Magyar Kupa után a járványügyi helyzet miatt lezárult az évad. Természetesen ilyenkor az egészség az elsődleges, és nem a folytatás, de olvasva különböző sportágak képviselőinek nyilatkozatait szerte a világból az látszik, hogy sportolóként lelkileg egy félbeszakadt szezont nagyon nehéz feldolgozni.

– Igen, és itt nem is arról van szó, hogy mi kerül az évkönyvekbe. Az a hiányérzet oka, hogy annyira klassz évünk volt, olyan rengeteg munkát raktunk bele. Nyilván a lelke mélyén minden csapat, minden sportoló úgy van ezzel, hogy megnézte volna, mi történik az idény végén. Lehet, hogy még fel sem fogtam, hogy vége. Talán most kezdődött nálam ez a folyamat. Nekem meg különösen különleges, hogy ez volt az utolsó szezonom.

– Említetted itt a végén, hogy ez volt az utolsó szezonod. Miért döntöttél a visszavonulás mellett?

– A párommal tervezgettük az esküvőt, majd szeretnénk gyermeket vállalni. Én úgy voltam vele, hogy ha abbahagyom a kosárlabdát, utána jöjjenek a gyerekek. Ezután már nem akartam visszatérni a pályára. Idén leszek harminchárom éves, és azt is éreztem, hogy nem mindig vagyok olyan fizikai állapotban, amilyenben szeretnék, attól függetlenül, hogy a tapasztalatommal rengeteget tudtam segíteni a csapatnak. Mikor év elején eldöntöttem, hogy abbahagyom, ennél jobb utolsó évet, ennél jobb csapatot, embereket nem is kívánhattam volna. Nem tudom, hogy lenne-e a következő is ilyen jó. Csonka szezon lett, de rendkívül értékes eredményekkel. Elképesztő módon megbecsültek engem. Azért is gondolom, hogy nekem itt kell befejeznem egy ilyen jó élménnyel. A MAFC kötelékében dolgozom edzőként, ahol jövőre országosan versenyző kadett „A” csapatom lesz. Erre sem tudnék annyi időt fordítani és száz százalékig koncentrálni az ottani munkára, ha folytatnám. Velük is egész évben készültünk már erre a feladatra, ez is közrejátszott a döntésben.

– Azzal, hogy félbeszakadt az idény, klasszikus értelemben vett búcsúmeccsed sem lehetett. Maradt benned hiányérzet?

– A vőlegényem bevallotta utólag, hogy az utolsó mérkőzésre szeretett volna egy kis ünnepséget szervezni, hogy kijöjjenek a régi sporttársak, a barátok és a család. Lehet, hogy fog hiányozni, de igazából azokkal a barátokkal, akiket a kosárlabda által nyertem, tovább tartom a kapcsolatot. Még az sincs kizárva, hogy ha vége ennek az egész mizériának, akkor lesz valami búcsúztató kisebb berkeken belül. Én azt vallom, nem az számít, hogy legyen ünnepség, hanem az, hogy azok az értékek, kapcsolatok, amiket a kosárlabda adott, megmaradjanak.

– A kezdeti BEAC-os, majd győri időszak után az elmúlt tíz évet nézve a BSE, az FTC, a Vasas, újra a nevelőklubod, az MTK Budapest és végül a TFSE-MTK következett. Nem volt célod, hogy eredményorientáltabb vidéki csapatban is kipróbáld magad?

– Mindig úgy jött, hogy itt, Budapesten adódott a lehetőség. Nem maradt bennem hiányérzet. Voltak megkeresések, de én elkezdtem itt az életemet. Nyolc éve vagyunk együtt a vőlegényemmel, edzősködöm, majd jött a 3×3 szakág, ami meghozta a válogatottságot, illetve az U23-as csapat irányítását. Nem volt az bennem, hogy nekem innen feltétlen el kell mennem. Az sem biztos, hogy annyit játszottam volna. Úgy voltam vele, főleg az utolsó években, hogy inkább több játéklehetőségem legyen: húsz-harminc perceket töltöttem a pályán, és alapembernek számítottam. Én jól éreztem magam ebben a szerepben. Mindig tűztem ki magam elé célt az aktuális csapataimmal: feljutás, bentmaradás, rájátszás elérése vagy éppen a Hepp-kupa, és ezeket rendre elértük. Én ettől boldog voltam. Azokban a helyzetekben ezek voltak a legfontosabb feladatok, és általában olyan célokat kell kitűzni, amik reálisak. Ezeket ott és akkor annak éreztük, és keményen megküzdöttünk értük.

– A MAFC mellett a 3×3-at is tervezed folytatni?

– Természetesen. Most ez a nyár bizonytalan, meglátjuk, hogyan alakulnak a versenyek. Ettől függetlenül azzal is foglalkozom folyamatosan.

– Zárásul kis napi aktualitás, mert megkerülhetetlen a jelenlegi helyzetben. Sportolóként élted át a bajnokság leállását, de közben már a másik oldalon, edzőként is dolgozol. Milyen a hangulat a sportágban? Tapasztalható bizonytalanság?

– A bizonytalanság mindenkiben ott van, és valamilyen szinten ez a mostani helyzet biztosan érinteni fogja a sportágat. Jóslatokba nem bocsátkoznék. A MAFC-nál folyamatosan kommunikálunk az edzőkkel. Ötletelünk, rendszeresen vannak online meetingek. A legrosszabb, hogy nem tudjuk, meddig tart. Nem tudunk készülni, nem tudom azt mondani a srácoknak, hogy augusztusban biztosan elmehetünk a lefoglalt edzőtáborba. A bizonytalanság nem jó, de próbálunk összetartani, és kihasználni ezt az időszakot olyan dolgokra, amikre versenyszezonban kevesebb lehetőség adódik: az erőnlét, a technikai rész kerül előtérbe. Az ezekhez kapcsolódó feladatokat adjuk ki. Például arra is gondolni kell azért, hogy nem mindenki kertes házban lakik profi palánkkal, ilyen szempontokat kell figyelembe venni. Én azért bizakodó vagyok, hogy a következő szezonra nagyban nem fogja rányomni a bélyegét.

Ezt olvastad már?