Kézilabda
Mészáros-Mihálffy Adrienn

Sima győzelem és szoros vereség a mérleg

Publikálva: 2015.12.08 Frissítve: 2015.12.08 Röplabda

Az országos ifjúsági bajnokság 1. fordulójának 2. tornáját rendezték meg hétvégén az MTK Budapest csarnokában, melyen egy győzelemmel és egy vereséggel zártunk.

Az első mérkőzést teljes csapattal vívta meg az MTK Budapest együttese, ahol a Jászberény volt az ellenfél. A jó felállás az eredményben is megmutatkozott, hiszen a győzelem egyetlen pillanatig sem volt kétséges, így sikerült bebiztosítani a továbbjutást.

A Békéscsaba ellen, a felnőtt csapatból, már csak Petőváry Panni játszott. Az első játszmát 24-17-es békéscsabai vezetésről sikerült megfordítani, majd a lendület kitartott a második szettre is.
Ezután sajnos elfáradt a csapat, és az ellenfél érvényesíteni tudta akaratát, így megfordította a mérkőzést. A lányok szívvel lélekkel küzdöttek, nem érheti kritika a játékukat. 

Eredmények:

MTK Budapest – Jászberényi RK 3-0 (13,12,20)

MTK Budapest – Linamar Békéscsabai RSE 2-3 (25,23,-12,-15,-10)

A csapat tagjai:

Marija Cicic, Ludmán Réka, Kilyénfalvi Zsófia, Petőváry Panni, Lesi Olivia, Boros Virág, Oláh Dóra, Deli Zsófia, Purkarthofer Alma, Kovács Klaudia, Meszléry Júlia, Sztányi Borka, Jagrik Eszter, Varga Lili.

Leiszt Máté, edző értékelése:

– Nagyon büszke vagyok a lányokra, mert amit ma nyújtottak játékban, lelkesedésben és csapatmunkában – különösen a Békéscsaba ellen –, az nagyszerű volt. Erre lehet tovább építeni!

Kövess minket
MTK Hírlevél

Ne maradjon le egy eseményről sem!
Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Csatlakozz RSS csatornáinkhoz és értesülj azonnal a legújabb hírekről, érdekességekről egy gombnyomásra!