Short track: „Még nem tudtam teljesen elszakadni” – Sziklási András (LAPSZEMLE)

Visszavonult Sziklási András, az MTK Budapest világkupaérmes rövidpályás gyorskorcsolyázója, akitől válogatottbéli csapattársai, edzői és a szövetség vezetése meglepetés-búcsúztató keretében köszönt el.

Szóhoz sem jutott a meglepetéstől, amikor meglátta a Gyakorló Jégcsarnok tárgyalótermében összegyűlt kis csapatot Sziklási András, akinek sejtése sem volt, miért hívatták be a szövetségbe. Világkupa-ezüstérmes rövidpályás gyorskorcsolyázónk a tavalyi év végén döntött úgy, szögre akasztja korcsolyáját, de érzelmileg még mindig ezer szállal kötődik a csapathoz.

A kis ünnepséget követően a 21 éves sportoló meghatottan mesélt a Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség honlapjának a kezdetekről, a legemlékezetesebb pillanatokról, és arról, miért döntött a visszavonulás mellett.

– Pécsen laktunk, ahol sportóvodába jártam, így télen mindig vittek minket korcsolyázni, és nagyon megtetszett nekem ez a sport. Mivel a korcsolyaoktatónk hokizott, először én is azt néztem ki magamnak, de anyukám nem engedte, azt mondta, az túl durva sport. Akkor ajánlották nekünk a gyorskorcsolyát, amibe azonnal beleszerettem.

Hamarosan Pestre költözött a család, de Bandi már jóval korábban megismerkedett a legnagyobbakkal, ugyanis többször a szintén pécsi Burján Csabával tartott, amikor majdani olimpiai bajnokunk Pestre utazott a válogatott hétvégi összetartásaira.

– Így már kiskoromtól edzhettem a felnőtt válogatottal, Knoch Viktorral, Burján Csabival, Shaolinékkal, minden mozdulatomat ismerik, és nagyon szoros kötelék alakult ki köztünk – mondja Bandi, aki először az azóta már megszűnt Sportország SC, majd az MTK Budapest sportolójaként szépen haladt, és egyre nagyobb és nagyobb célokat tűzött ki maga elé. Élete első világkupája pedig mérföldkő volt ezen az úton.

– Sosem felejtem el, amikor 16 évesen ott álltam a jégen Nagojában, várva az 1500 méter rajtját, mellettem Charles Hamelin. Nem hittem el, hogy ilyen világsztárokkal lehetek egy jégen. Az a két hét, Nagoja, majd Sanghaj egyszerűen extázis volt, mintha kiragadtak volna a földről. Ráadásul a többiek éppen ott, Sanghajban nyerték meg az első világkupa-aranyat a váltóval, úgyhogy az nagyon emlékezetes volt.

A 2016-os ifjúsági olimpián elért ötödik helyet is örök emlékként említi, de a legnagyobb sikerként a 2019-es világkupa-ezüstérmet élte meg, amelyet a vegyes váltó tagjaként szerzett.

– Hihetetlenül büszke voltam, és nemcsak az érem miatt, hanem kifejezetten azért, mert a selejtezőtől a döntőig mindegyik futamban korcsolyáztam, és úgy érezhettem, ennek a váltónak valóban tagja vagyok.

A 2019-es drezdai világkupán Bácskai Sára Lucával, Jászapáti Petrával és Burján Csabával együtt nyert ezüstérmet

Mint mondja, itt nőtt fel, a csapattársai körében, és soha meg sem fordult a fejében, hogy más utat válasszon. És bár még sok cél lebegett a szeme előtt, úgy, mint a váltónégyes oszlopos tagjává válni, illetve kijutni az olimpiára, tavaly év végén mégis megért benne a gondolat, hogy hátralépjen a versenysporttól.

– Igazság szerint a végén már éreztem, hogy nem bírom annyira a nyomást, emiatt pedig jött az állandó stressz, illetve a lelki problémák, amelyekkel nem tudtam megküzdeni. Azt gondoltam, hogy olyan ponton szeretném abbahagyni, amikor még úgy tudok visszagondolni az itt töltött évekre, hogy én ezt szerelemből csináltam. Soha nem fogom megbánni, hogy élsportoló voltam, mert ez olyan oszlopot adott az életemnek, amely örökké állni fog.

Azt egyelőre még nem tudja, szeretne-e a jég közelében maradni, akár edzőként tevékenykedni a jövőben – mint mondja, még túlságosan friss ez az egész.

– Nagyon sokat gondolok a csapatra, a társaságra, hiányoznak, hiszen összenőttünk. Képtelen vagyok úgy fogalmazni, ha valaki a korcsolyázásról kérdez, hogy a volt edzőm, a volt csapattársaim. Épp ezért, mivel még nem tudtam teljesen elszakadni, még nem tudtam elképzelni magam edzőként.

Forrás: hunskate.hu

Ezt olvastad már?