Vívás – kard
Szatmári András

Sándor-Polivka Dóra nyerte az első válogatóversenyt

Publikálva: 2020.07.09 Frissítve: 2020.07.09 Evezés

Klubunk kiválósága négy év után próbálkozott újra könnyűsúlyú egypárevezőssel.

A Velencei-tavi evezőspályán a cél az idei könnyűsúlyú csapatok kialakítása a felnőtt és az U23-as Európa-bajnokságra. Az első napon rendezték a könnyűsúlyú egypárevezősök versenyét, amelyen azonos mezőnyt alkottak a felnőttek és az U23-asok. A válogató abban is támpontot adhat, hogy mely férfi, és női könnyűsúlyú kétpárevezős egységet érdemes indítani a jövő évi olimpiai kvalifikációs regattákon.

A nőknél visszalépés miatt csak pályaosztó előfutamra került sor. Ahogy délelőtt, úgy a délutáni döntőben is Sándor-Polivka Dóra győzött. Klubunk evezőse mögött mindkétszer Abid Syham (Ferencvárosi Evezős Club) ért célba.

Leginkább arra voltam kíváncsi mit tudok egypárban, mert legutóbb négy éve mérettem meg magam ebben a versenyszámban – nyilatkozta Sándor-Polivka Dóra, aki legnagyobb sikereit (egyetemi világ-, és Európa-bajnoki cím) a Krémer Eszterrel alkotott kettesben érte el az elmúlt években. – Elégedett vagyok. Az a szerencse, hogy hat évvel ezelőtt nagyon tudatosan kezdtem a könnyűsúlyra készülni. Korábban három évig versenyeztem ebben a kategóriában, az elmúlt években dietetikus segítette a felkészülésemet. Tudatos életmóddal és táplálkozással kezdtem neki a fogyasztásnak, ami meglepően könnyen ment.

(Forrás: hunrowing.hu)

Kövess minket
MTK Hírlevél

Ne maradjon le egy eseményről sem!
Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Csatlakozz RSS csatornáinkhoz és értesülj azonnal a legújabb hírekről, érdekességekről egy gombnyomásra!