Atlétika
Szentgyörgyi Zita

Salim aranyérmet nyert

Publikálva: 2020.02.23 Frissítve: 2020.02.22 Taekwondo

Az MTK Budapest sportolója megnyerte súlycsoportját a President's Cup-on

Ellenállhatatlanul versenyzett a junior mezőnyben Salim Omar, a 48 kg-osok mezőnyében senki sem tudta megszorítani a helsingborgi President’s Cup zárónapján.

Az MTK Budapest taekwondósa magabiztos győzelemmel mutatkozott be a juniorkorosztály számára rendezett rangos, svédországi európai torna zárónapján. A francia Mazzouz ellen az első menetben már 25 ponttal vezetett, végül csupán húsz másodperc pörgött le az órából, mikor a gall begyűjtötte tizedik intését, amivel 40-3-as állásnál a magyart hirdették ki győztesnek. Jöhetett a negyeddöntő.

Omar ott folytatta, ahol abbahagyta. Nagyon hamar az orosz Egai tudtára adta, nem kérdés, ki jut a legjobb négy közé. 32-3-re vezetett az első másfél percet követően a magyar fiú úgy, hogy rá is kellett számolni ellenfelére. Ezt a második menetben sem kerülte el, a meccs a második menetet követően, 49-4-es Salim-vezetésnél ért véget,  már készülhetett az elődöntőre.

Ott a belga Lemmens várt volna rá, aki viszont nem állt ki a mérkőzésre.

A fináléban a görög Dimitropoulosnak sem kegyelmezett. Az első menetet követően már 10-1-re vezetett, majd egy perc telt el a második harmadból, mikor 25-1-es magyar vezetésnél a hellén begyűjtötte tizedik intését, ami a magyar elsőséget eredményezte.

Ezzel a magyar csapat a csütörtöki megszerezte harmadik elsőségét is.

Kövess minket
MTK Hírlevél

Ne maradjon le egy eseményről sem!
Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Csatlakozz RSS csatornáinkhoz és értesülj azonnal a legújabb hírekről, érdekességekről egy gombnyomásra!